Property Value
dbo:abstract
  • Maatkaré (Mutemhat) ókori egyiptomi főpapnő, Ámon isteni felesége a XXI. dinasztia idején. Apja I. Pinedzsem, aki i. e. 1070-től Ámon thébai főpapja és a déli országrész de facto uralkodója volt, majd i. e. 1054-ben fáraóvá kiálttatta ki magát. Anyja Duathathor-Henuttaui, XI. Ramszesz fáraó lánya. Apja uralkodása alatt kapta meg az Ámon isteni felesége címet, mely ebben az időben egyre nagyobb jelentőségre tett szert; ő volt az első Ámon-papnő, aki fáraóhoz hasonlóan uralkodói nevet vett fel. Családtagjai is jelentős pozíciókat töltöttek be: egy fivéréből fáraó, háromból pedig főpap, egy lánytestvéréből királyné lett. Testvérének, Menheperré főpapnak az unokája, Henuttaui követte Ámon isteni feleségeként. Több ábrázolása is fennmaradt: egy fiatalkori a luxori templomban (lánytestvéreivel, Henuttauival és Mutnedzsmettel), főpapnőként a karnaki Honszu-templom homlokzatán és egy szobron, ami ma Marseille-ben található. Eredeti sírhelye ismeretlen; a DB320-as rejtekhelyen találták meg múmiáját, koporsóit és usébtijeit, több más családtagjáéval együtt. Korábban úgy hitték, egy gyermek múmiáját temették el vele (ami azért érdekes, mert a XXI. dinasztia idején Ámon isteni felesége rendszerint cölibátusban élt), de a későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy egy házikedvencként tartott kismajom múmiája az. (hu)

dbo:parent
dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 523118 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2701 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21830958 (xsd:integer)
prop-hu:anyja
prop-hu:apja
prop-hu:birodalom
prop-hu:előd
prop-hu:kép
  • Karnak_temple_9468.JPG (hu)
  • Karnak_temple_9468.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Maatkaré apja kolosszusának lábánál (hu)

prop-hu:nomen
  • (hu)
  • Ré lelke az igazság (hu)
  • duat-netjer Maatkaré (hu)
  • (hu)
  • Ré lelke az igazság (hu)
  • duat-netjer Maatkaré (hu)
prop-hu:név
  • Maatkaré (hu)
  • Maatkaré (hu)
prop-hu:prenomen
  • (hu)
  • Mut az élen (hu)
  • Mutemhat (hu)
  • (hu)
  • Mut az élen (hu)
  • Mutemhat (hu)
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Maatkaré (hu)
  • Maatkaré (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:familyName
  • (hu)
  • duat-netjer Maatkaré (hu)
  • (az isten imádója) Ré lelke az igazság (hu)

foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Maatkaré (hu)
  • Maatkaré (hu)
foaf:surname
  • (hu)
  • Mut az élen (hu)
  • Mutemhat (hu)
  • (hu)
  • Mut az élen (hu)
  • Mutemhat (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:gyermekei of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of