Property Value
dbo:abstract
  • A magistratusok voltak az ókori Róma legfőbb választott tisztviselői a köztársaság idején, emellett a korai császárkorban is léteztek, azonban ekkorra legtöbbjük pusztán formális címként. Kezdetben a magistratusok (a tribunus plebis kivételével) kizárólag a patríciusok köréből kerülhettek ki, azonban az idők folyamán a tisztségek megnyíltak a plebejusok előtt is. A magistratusi hivatal elnevezése a magistratura volt. Miután Kr. e. 510-ben elűzték az utolsó uralkodót, Tarquinius Superbust, az addig a királyt megillető hatalmi funkciókon a két consul osztozott meg. Kezdetben pusztán ők ketten voltak magistratusok, azonban az idők folyamán az ügykörök bővülésével mind újabb tisztviselőket kellett kinevezni. Így magistratusnak tekintették a consulok mellett a dictatort, a magister equitumot, a néptribunusokat, a praetorokat, a censorokat, a quaestorokat és az aedilis curuliseket, valamint a provinciák proconsuli és propraetori rangú helytartóit és a tizenkét táblás törvényeket meghozó .A censor kivételével valamennyi magistratus csak egy évig volt hivatalban. A magistratusokat több módon is osztályozták. Az egyik csoportosítás a Nagyobbak (latinul Maiores) és a Kisebbek (latinul Minores) kategóriákba osztotta a tisztségviselőket. A Nagyobbakat (consul, praetor, censor) a comitia centuriata választotta, és rendelkeztek imperiummal (főhatalommal), míg a kisebbek nem. Ez a különbség az egyes magistratusok joghatóságában is megnyilvánult. Aszerint is felosztották a magistratusokat, hogy rendelkeztek-e a ius sellae curulis-szal, vagyis az elefántcsontból készült trónszék használatának jogával, ami a királyok korából hagyományozódott át. Ilyen székkel rendelkező magistratus (curulis magistratus) volt a dictator, a magister equitum, a consul, a praetor, a censor és az aedilis curulis. A tribunusok magistratussága kétséges, ugyanis kiterjedt jogköreik ellenére nem vehettek részt a végrehajtó és a bírói hatalom munkájában, hanem a senatusban tevékenykedtek a plebs érdekeinek védelmében, azaz a törvényhozást befolyásolták. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 41790 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3403 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23666624 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Magistratus (hu)
  • Magistratus (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of