Property Value
dbo:abstract
  • A Para-Kutatási Tudományos Társaság 1989-ben alakult meg Magyarországon. Egyik alapítója Carla Galli, aki a című tévéműsor egyik társszerzője. A társaság számos nemzetközi hírű parafenomén magyarországi fellépését szervezte meg, mint például az ukrán . Albert Ignatyenkóval akkor Déri János és Antal Imre is készített riportot. Déri Jánost Albert Ignatyenkóval és Carla Gallival való találkozás késztette a Nulladik Típusú Találkozások című tévéműsor indítására. A társaság tagjai igyekeztek a hazai híres paraeseteket is feltárni és archiválni. Ezek egyike a Rátonyi Róbert újságíró által feltárt Irisz Lucia esete, amelyből szerkesztő-rendező, producer készített kisfilmet, a másik a Csengeri Pap Dénes-féle egykori kísérleti labor. A Para-Kutatási Tudományos Társaság tagjai a kilencvenes évek végére már számtalan különféle irányzat felé szétszéledtek. Maga a társaság egy adminisztratív bejelentési hiba miatt hivatalosan megszűnt, de számos tagja gondolkozik a működés újraindításán. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 113472 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3110 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23694448 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Magyar Para-Kutatási Tudományos Társaság (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of