| dbo:abstract
|
- A szerbek Magyarország területére először a 14. század végén, a török hódítás elől menekülve érkeztek, majd az egész középkor ideje alatt, szinte folyamatosan telepedtek le hazánkban. Lazarevics István (Stevan Lazarević) (1389–1427) és Brankovics György (Đorđe Branković) szerb fejedelmek kapcsolatai a magyar királyokkal tovább növelték a szerbek számát, a hűbéri elismerésért cserébe a magyar király ígéretet tett, hogy megvédi a szerbeket a töröktől. Ennek a megállapodásnak a fejében 1427-ben a szerbek átadják a magyar királynak Nándorfehérvárt és a macsói bánság várait is. A szerb nemesség tagjai közül sokan emelkedtek magyar nemesi rangra is, a magyarországi birtokok kezelésére pedig számos szerb családot telepítettek. 1428-ban a és galambóci várak török kézre kerültek, ahonnan újabb szerb családok érkeztek nagyobb számban és részben Szent-Endrén, részben a Csepel-szigeten Kevén telepedtek le, melynek neve ekkor változott át Rác-Kevére. A török hódoltság idején a Temesvár - Arad - Gyula - Szeged - Kalocsa -Szekszárd - Balaton vonalig húzódott a szerb lakosság határvonala, a 17-18. század fordulóján már nagyobb közösségek éltek Budán, Komáromban, Győrben, Esztergomban, Vácon, Pápán, Tatán, Baján, Debrecenben, Szatmáron, Kalocsán, Szombathelyen. A szerbek a mohácsi csatában a magyarok mellett hősiesen küzdöttek a török ellen. A magyarországi szerbek a mohácsi vész után Ferdinánd pártjára álltak és Cserni Jován (Crni Jovan) vezetésével majdnem az egész Délvidéket átfogó felkelést robbantottak ki (Cserni Jován-felkelés). A keresztények seregeiben hősiesen küzdöttek a törökök ellen. 1690-ben a királyi kancellária felhívást intézett a délszlávokhoz: támogassák a császári csapatokat a Balkánon a török ellen, a hadjárat esetleges kudarca esetén áttelepülhetnek Magyarországra, és saját elöljáróik irányítása alatt kiváltságokat kapnak, saját vallásuk szerint élhetnek és templomokat építhetnek. A hadjárat kudarca után III. Arsenije Čarnojević pátriárka vezetésével szerbek menekültek (Velika seoba Srba) Magyarországra (kb 40 000 fő). Szentendrén, Budán a Tabánban, Pomázon, Csobánkán és Érden telepedtek le. A szerbeknek I. Lipót által adott kiváltságait I. József (1708) és III. Károly (1713,1715) is elismerte. Nagy változás volt a Rákóczi-szabadságharc, amikor a szerbek a császár oldalán a magyarok ellen harcoltak, többek között ígéretet kaptak, hogy felszabadítják Szerbiát a török megszállás alól. Ezek után nagy tömegben hagyták el az országot és Oroszországban telepedtek le. Ennek ellenére a 18. század a magyarországi - és különösképpen a szentendrei - szerb kultúra virágzásának ideje volt. A Dunakanyarban elhelyezkedő városban virágzott a gazdaság. A kézműipar és a kereskedelem egyaránt gyorsan fejlődött, erre alapozva pedig pezsgő kulturális élet alakult ki. Itt volt a 18. században a korabeli szerb kulturális, politikai élet központja, szerb vallási életnek nagyon fontos helye volt a Duna-parti város, egy időben kilenc szerb parókia is működött itt. Az első világháborút követő években a szerbek száma drasztikusan megfogyatkozott, Sárok, Deszk, Újszentiván, Szőreg, Majs és Dunaszekcső teljes szerb lakossága elköltözött. 2012-ben Szentendrén sértő falfirkák jelentek meg műemlékeken a szerbekre nézve. (hu)
- A szerbek Magyarország területére először a 14. század végén, a török hódítás elől menekülve érkeztek, majd az egész középkor ideje alatt, szinte folyamatosan telepedtek le hazánkban. Lazarevics István (Stevan Lazarević) (1389–1427) és Brankovics György (Đorđe Branković) szerb fejedelmek kapcsolatai a magyar királyokkal tovább növelték a szerbek számát, a hűbéri elismerésért cserébe a magyar király ígéretet tett, hogy megvédi a szerbeket a töröktől. Ennek a megállapodásnak a fejében 1427-ben a szerbek átadják a magyar királynak Nándorfehérvárt és a macsói bánság várait is. A szerb nemesség tagjai közül sokan emelkedtek magyar nemesi rangra is, a magyarországi birtokok kezelésére pedig számos szerb családot telepítettek. 1428-ban a és galambóci várak török kézre kerültek, ahonnan újabb szerb családok érkeztek nagyobb számban és részben Szent-Endrén, részben a Csepel-szigeten Kevén telepedtek le, melynek neve ekkor változott át Rác-Kevére. A török hódoltság idején a Temesvár - Arad - Gyula - Szeged - Kalocsa -Szekszárd - Balaton vonalig húzódott a szerb lakosság határvonala, a 17-18. század fordulóján már nagyobb közösségek éltek Budán, Komáromban, Győrben, Esztergomban, Vácon, Pápán, Tatán, Baján, Debrecenben, Szatmáron, Kalocsán, Szombathelyen. A szerbek a mohácsi csatában a magyarok mellett hősiesen küzdöttek a török ellen. A magyarországi szerbek a mohácsi vész után Ferdinánd pártjára álltak és Cserni Jován (Crni Jovan) vezetésével majdnem az egész Délvidéket átfogó felkelést robbantottak ki (Cserni Jován-felkelés). A keresztények seregeiben hősiesen küzdöttek a törökök ellen. 1690-ben a királyi kancellária felhívást intézett a délszlávokhoz: támogassák a császári csapatokat a Balkánon a török ellen, a hadjárat esetleges kudarca esetén áttelepülhetnek Magyarországra, és saját elöljáróik irányítása alatt kiváltságokat kapnak, saját vallásuk szerint élhetnek és templomokat építhetnek. A hadjárat kudarca után III. Arsenije Čarnojević pátriárka vezetésével szerbek menekültek (Velika seoba Srba) Magyarországra (kb 40 000 fő). Szentendrén, Budán a Tabánban, Pomázon, Csobánkán és Érden telepedtek le. A szerbeknek I. Lipót által adott kiváltságait I. József (1708) és III. Károly (1713,1715) is elismerte. Nagy változás volt a Rákóczi-szabadságharc, amikor a szerbek a császár oldalán a magyarok ellen harcoltak, többek között ígéretet kaptak, hogy felszabadítják Szerbiát a török megszállás alól. Ezek után nagy tömegben hagyták el az országot és Oroszországban telepedtek le. Ennek ellenére a 18. század a magyarországi - és különösképpen a szentendrei - szerb kultúra virágzásának ideje volt. A Dunakanyarban elhelyezkedő városban virágzott a gazdaság. A kézműipar és a kereskedelem egyaránt gyorsan fejlődött, erre alapozva pedig pezsgő kulturális élet alakult ki. Itt volt a 18. században a korabeli szerb kulturális, politikai élet központja, szerb vallási életnek nagyon fontos helye volt a Duna-parti város, egy időben kilenc szerb parókia is működött itt. Az első világháborút követő években a szerbek száma drasztikusan megfogyatkozott, Sárok, Deszk, Újszentiván, Szőreg, Majs és Dunaszekcső teljes szerb lakossága elköltözött. 2012-ben Szentendrén sértő falfirkák jelentek meg műemlékeken a szerbekre nézve. (hu)
|
