Property Value
dbo:abstract
  • Marco Melandri (Ravenna, 1982. augusztus 7. –) olasz motorversenyző. Jelenleg a gyári Ducati csapat pilótájaként a Superbike világbajnokságon versenyez, ahol korábban egyszer második, egyszer harmadik is volt összetettben. A gyorsaságimotoros-világbajnokságban először az 1997-es szezonban szerepelt, a között. Ekkor egy futamon indult, a , szabadkártyásként. A versenyen a tizenhetedik helyen végzett. 1998-ban már egész szezonra szóló szerződést kapott a Hondától. Ebben az évben rögtön sikerült megszereznie a harmadik helyezést összetettben. 1999-ben már második volt, mindössze egy ponttal lemaradva a világbajnoki címről. Jó teljesítményének köszönhetően 2000-ben felkerülhetett a . Itt újabb három évet töltött, első negyedliteres évében ötödik, ezt követően harmadik lett, 2002-ben pedig már a világbajnoki címet is sikerült megszereznie. A -be 2003-ban került fel. Legsikeresebb évei a Gresini Racing csapatához kötődnek, a csapattal 2005-ben második, majd negyedik és ötödik is volt. 2008 volt pályafutása leggyengébb éve, többször nem sikerült pontot szereznie, végül tizenhetedik lett összetettben. 2009-ben a Hayatéhoz szerződött, ebben az évben egyszer sikerült dobogóra állnia, amely nagy meglepetésnek számított. 2010-ben visszatért korábbi sikerei helyszínére, a Gresini Racinghez. 2011-ben a Superbike világbajnokságba igazolt, ahol első szezonjában rögtön másodikként zárt Carlos Checa mögött. Később szerzett egy harmadik és két negyedik helyezést, majd 2015-ben visszatért a MotoGP-be a Gresini csapat versenyzőjeként. Itt azonban csak a szezon első nyolc futamán indult, ezután végleg elköszönt a sorozattól. Másfél év szünet után, 2017-ben tért vissza a Superbike világbajnokságba, ahol azóta több futamgyőzelmet is sikerült szereznie.. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 496190 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 78502 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23799353 (xsd:integer)
prop-hu:125AktívÉvek
  • 1997 (xsd:integer)
prop-hu:125Csapatok
prop-hu:125Dobogó
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:125Győzelem
  • 7 (xsd:integer)
prop-hu:125LeggyorsabbKör
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:125Pole
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:125Pont
  • 428 (xsd:integer)
prop-hu:125Vbcím
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:125Versenyek
  • 29 (xsd:integer)
prop-hu:250AktívÉvek
  • 2000 (xsd:integer)
prop-hu:250Csapatok
prop-hu:250Dobogó
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:250Győzelem
  • 10 (xsd:integer)
prop-hu:250LeggyorsabbKör
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:250Pole
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:250Pont
  • 651 (xsd:integer)
prop-hu:250Vbcím
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:250Versenyek
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:csapat
prop-hu:date
  • 20080415225748 (xsd:decimal)
prop-hu:motogpAktívÉvek
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:motogpCsapatok
prop-hu:motogpDobogó
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:motogpGyőzelem
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:motogpLeggyorsabbKör
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:motogpPole
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:motogpPont
  • 1017 (xsd:integer)
prop-hu:motogpVbcím
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:motogpVersenyek
  • 138 (xsd:integer)
prop-hu:nemzetiség
prop-hu:név
  • Marco Melandri (hu)
  • Marco Melandri (hu)
prop-hu:sbkAktívÉvek
  • 2011 (xsd:integer)
prop-hu:sbkDobogó
  • 49 (xsd:integer)
prop-hu:sbkGyőzelem
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:sbkLeggyorsabbKör
  • 12 (xsd:integer)
prop-hu:sbkPole
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:sbkPont
  • 1415.500000 (xsd:double)
prop-hu:sbkUtolsóPozíció
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:sbkUtolsóSzezon
  • 2014 (xsd:integer)
prop-hu:sbkVersenyek
  • 100 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:url
prop-hu:weboldal
  • www.marcomelandri.co.uk/ (hu)
  • www.marcomelandri.co.uk/ (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Marco Melandri (hu)
  • Marco Melandri (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:motogpElsőHelyezett of
is prop-hu:motogpHarmadikHelyezett of
is prop-hu:motogpMásodikHelyezett of
is foaf:primaryTopic of