Property Value
dbo:abstract
  • Marcus Annaeus Lucanus (Corduba, 39. november 3. – Róma, 65. április 30.) hispaniai származású, lovagrendű költő, Lucius Annaeus Seneca unokaöccse. Seneca révén Nero császár bizalmasai közé került, 22 éves korában quaestor, később augur lett. Nagy tehetségű és nagyravágyó ifjú volt. A 60-as lépett fel először nyilvánosan költeményének felolvasásával. 62-ben vagy 63-ban adta a végül befejezetlenül maradó eposzának első három könyvét. Nero állítólag megirigyelte irodalmi sikereit és eltiltotta őt költeményeinek felolvasásától, ennek következtében a Piso-féle összeesküvésbe is belekeveredett, ezért 65-ben kivégezték vagy öngyilkosságra kényszerítették. Valójában a viszonyuk lassanként változott meg, mivel Lucanus nézetei egyre erősebb köztársasági színezetet kaptak. Eposzában Caesart zsarnoknak ábrázolja, filozófiája a sztoicizmus felé közeledett. Stílusa patetikus, és Quintilianus jellemzése szerint inkább szónoki, mint költői. Főműve tartalmában ugyan a történelemről szól, de erős aktuálpolitikai színezettel, így egyáltalán nem biztos, hogy Nero a költői sikerét irigyelte meg, sokkal inkább a költő köztársasági mondanivalójával, a Iulius–Claudius-dinasztia érdekeit messzemenően nem fedő értékrendjével nem szimpatizált. Ezért Lucanusnak az összeesküvésben való részvételét sem lehet a sértett költővel magyarázni. (hu)

dbo:genre
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 824027 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3960 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23889746 (xsd:integer)
prop-hu:főMű
  • Pharsalia (hu)
  • Pharsalia (hu)
prop-hu:halálDátuma
  • 65 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:műfaj
prop-hu:nemzetiség
  • római (hu)
  • római (hu)
prop-hu:név
  • Marcus Annaeus Lucanus (hu)
  • Marcus Annaeus Lucanus (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • --11-03
prop-hu:születésiHely
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Marcus Annaeus Lucanus (hu)
  • Marcus Annaeus Lucanus (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Marcus Annaeus Lucanus (hu)
  • Marcus Annaeus Lucanus (hu)
is prop-hu:kihatás of
is foaf:primaryTopic of