Property Value
dbo:abstract
  • Margot Elise Robbie (IPA: /ˈmɑːrɡoʊ ˈrɒbi/) (Ausztrália, , 1990. július 2.) Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjra jelölt ausztrál színésznő és filmproducer. A Time magazin 2017-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere, 2019-ben pedig a világ legjobban fizetett színésznői közé sorolta. A Queenslandben, Dalbyben született és Gold Coastban nevelkedett Robbie a Somerset College nevű tizenkétosztályos iskolában járt drámaórákra. Pályafutása a 2000-es évek végén kisebb ausztrál filmekkel kezdődött, majd szerepet kapott a című szappanoperában, amelyben 2008 és 2011 között szerepelt. A televíziós sorozatban nyújtott alakításáért kétszer is jelölték hazájában. Miután az Egyesült Államokba költözött, szerepelt az ABC Pan Am című televíziós sorozatában (2011–2012). 2013-ban szerepet kapott az című romantikus vígjátékban, és ugyanabban az évben szerzett nemzetközi ismertséget is, miután Martin Scorsese életrajzi ihletésű filmdrámájában, A Wall Street farkasában Leonardo DiCaprio oldalán szerepelhetett. 2014-ben alapította a nevű filmprodukciós céget. 2015-ben a Focus – A látszat csal című filmben szerepelt, 2016-ban pedig Jane Porter szerepét alakította a Tarzan legendájában. Ugyanebben az évben játszotta Harley Quinnt a Suicide Squad – Öngyilkos osztagban. Pályája addigi legkedvezőbb kritikai elismerését 2017-ben kapta, amikor az Én, Tonya című életrajzi drámában Tonya Harding műkorcsolyázó alakját elevenítette meg. Alakításáért 2017-ben Oscar-díjra jelölték a legjobb női főszereplő kategóriában. 2018-ban a Két királynő című filmben I. Erzsébet angol királynőt alakította, amiért jelölték a 72. BAFTA-gála legjobb női mellékszereplő díjára. 2019-ben együtt dolgozott Quentin Tarantinóval a Volt egyszer egy Hollywoodban, 2020-ban pedig újból Harley Quinnt alakítja a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) című filmben. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1358024 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 50231 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23790427 (xsd:integer)
prop-hu:híresSzerep
  • (hu)
  • A Wall Street farkasa (hu)
  • Harleen Quinzel/Harley Quinn (hu)
  • Naomi Lapaglia (hu)
  • Suicide Squad – Öngyilkos osztag (hu)
  • Tonya Harding (hu)
  • Én, Tonya (hu)
  • (hu)
  • A Wall Street farkasa (hu)
  • Harleen Quinzel/Harley Quinn (hu)
  • Naomi Lapaglia (hu)
  • Suicide Squad – Öngyilkos osztag (hu)
  • Tonya Harding (hu)
  • Én, Tonya (hu)
prop-hu:kép
  • Margot Robbie .jpg (hu)
  • Margot Robbie .jpg (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Margot Robbie (hu)
  • Margot Robbie (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:producer of
is prop-hu:főszereplő of
is foaf:primaryTopic of