Property Value
dbo:abstract
  • Maria Callas (görögösen María Kállasz [Μαρία Κάλλας]; New York, 1923. december 2. – Párizs, 1977. szeptember 16.) Amerikában született görög származású opera-énekesnő (szoprán), aki elsősorban lenyűgöző bel canto technikájának, valamint hatásos drámai képességeinek köszönhette hírnevét; rajongói La Divinaként vagy primadonna assolutaként emlegették. María Ána Szofía Kekilía Kalojeropúlu New Yorkban született, görög bevándorló apja a könnyebbség kedvéért a Callas nevet adta lányának. Miután szülei elváltak, az anyja és két lánya 1937-ben hazautazott Athénba. Maria itt énektanulmányokat folytatott, majd 1940-ben lépett az athéni operaház színpadára. A második világháború idején is foglalkoztatták, emiatt gyakran hozták kapcsolatba a német megszállókkal. 1945-ben meghallgatáson vett részt a New York-i Metropolitan operaházban, mivel azonban nem tetszett neki a felajánlott szerep (Leonora a Fidelióból) inkább visszamondta a felkérést. 1947-ben Olaszországba utazott, ahol Amilcare Ponchielli La Gioconda című operájának főszereplőjeként lépett a híres Veronai Aréna színpadára. Ez az előadás hozta meg számára a várva várt sikert. Az új csillag színészileg is képezte magát a neorealista rendező Luchino Viscontinál, aki a legnagyobb tragikának nevezte. Magánéletének örvendetes fordulataként megismerkedett a nála 30 évvel idősebb Giovanni Battista Meneghinivel, aki férje és impresszáriója lett. Sorra hódította meg a világ leghíresebb operaházait. Három oktávnyi hangja a felső E-től az alsó F-ig terjedt, így a koloratúrszoprántól a drámai szopránig mindenre alkalmas volt. Legszívesebben olyan érzelmekben gazdag asszonyok bőrébe bújt, akik meghalnak vagy ölnek szerelmükért, vígoperát csak kettőt vállalt (A sevillai borbély és A török Itáliában című Rossini-műveket). Határozott temperamentuma és sorozatos botrányai miatt gyakran szerepelt bulvárlapok címoldalán. Ugyancsak ezek a botrányok vezettek oda, hogy a milánói és bécsi operaházak szakítottak vele. Egészsége az 1950-es években megrendült, sokak szerint a túlzásba vitt fogyókúrák miatt. 1959-ben elvált férjétől, és viszonyt kezdett görög hajómágnással, aki végül Jackie Kennedy miatt hagyta el. 1965-ben a londoni Covent Gardenben Toscaként lépett utoljára színpadra. Ezután többnyire csak hangversenyeken énekelt. Maria Callas 1977. szeptember 16-án halt meg Párizsban, szívroham következtében. Több mint negyven operaszerepet énekelt, és húsz teljes operafelvételt hagyott maga után. Alakításaiban Bellini, Donizetti, Rossini, Cherubini rég elfelejtett operái születtek újjá. Legjelentősebb szerepei Lucia a Lammermoori Luciából, Floria Tosca a Toscából, Violetta a Traviátából, Bellini Normája, valamint Cherubini Médeiája. (hu)

dbo:country
dbo:genre
dbo:voiceType
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 37850 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 86453 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23571100 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1941 (xsd:integer)
prop-hu:edition
  • 1978 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:first
  • Anne (hu)
  • Arianna (hu)
  • Pierre-Jean (hu)
  • Anne (hu)
  • Arianna (hu)
  • Pierre-Jean (hu)
prop-hu:halálDátuma
  • 1977 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
  • Párizs (hu)
  • Párizs (hu)
prop-hu:hang
prop-hu:hangszer
  • ének (hu)
  • ének (hu)
prop-hu:honlap
  • www.callas.it/ (hu)
  • www.callas.it/ (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 9633304237 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • Maria Callas 1958.jpg (hu)
  • Maria Callas 1958.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 1958 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:last
  • Edwards (hu)
  • Rémy (hu)
  • Huffington (hu)
  • Edwards (hu)
  • Rémy (hu)
  • Huffington (hu)
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • New York (hu)
  • Budapest (hu)
  • New York (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Maria Callas (hu)
  • Maria Callas (hu)
prop-hu:publisher
  • Zeneműkiadó (hu)
  • Cooper Square Press (hu)
  • St. Martin’s Griffin (hu)
  • Zeneműkiadó (hu)
  • Cooper Square Press (hu)
  • St. Martin’s Griffin (hu)
prop-hu:származás
  • görög (hu)
  • görög (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • --12-02
prop-hu:születésiHely
  • New York (hu)
  • New York (hu)
prop-hu:title
  • Maria Callas (hu)
  • Maria Callas: An Intimate Biography (hu)
  • Maria Callas: The Woman Behind The Legend (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Maria Callas (hu)
  • Maria Callas (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Maria Callas (hu)
  • Maria Callas (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:főszereplő of
is foaf:primaryTopic of