dbo:abstract
|
- Martina Beck (Garmisch-Partenkirchen, 1979. szeptember 21. –) német sílövő. Martina Glagow néven született, a magánéletben rendőrtiszt sportoló 1992-től foglalkozik a biatlonnal. Első nagy nemzetközi versenye, az 1997-ben, Olaszországban megrendezett junior világbajnokság volt, ahol két második hellyel zárt sprintben és váltóban. Az elkövetkező két évben ifjúsági világbajnoki érmeinek számát tovább gazdagította három arany és egy bronzéremmel. 2000-ben mutatkozott be a felnőttek között, a világkupa Oberhofban megrendezett fordulóján, ahol sprintben rögtön a hatodik helyen végzett. A 2002-2003-as sílövő világkupa összesített eredményei alapján, az első helyen végzett, ő volt az első német női versenyző, aki ilyen kiemelkedő eredményt tudott elérni. A 2005-2006-os sílövő világkupát ugyancsak a dobogón zárta, a harmadik helyen végzett. Világbajnokságon 2000-ben, Oslóban indult első alkalommal, ahol a legjobb eredménye egy 17. hely volt a tömegrajtos indítású versenyszámban. 2001-ben azonban már a dobogóra is állhatott, a második helyet szerezte meg a tömegrajtos versenyen. A következő években sorra hozta a dobogós helyezéseket, 2010-ig három arany, öt ezüst és négy bronzérmet szerezve hazájának a világbajnokságokon. Olimpián 2002-ben, Salt Lake Cityben indulhatott, ahol egyéniben a hetedik helyen zárt. Négy évvel később, Torinóban három ezüstérmet nyert, egyéniben, az üldözőversenyben és a német váltóval. A tömegrajtos versenyen tizenöt másodperccel maradt le a dobogóról, honfitársa Uschi Disl mögött végzett a negyedik helyen. (hu)