Property Value
dbo:abstract
  • Matt Smith, született: Matthew Robert Smith (Northampton, 1982. október 28. –) angol színész. Matt Smith a tizenegyedik Doktor a Doctor Who (Ki vagy, doki?) sorozatban. „Az idő végzete” című epizód második részében debütált 2010. január 1-jén és az ötödik, hatodik és hetedik évad főszereplője volt. 26 évesen ő volt az eddigi legfiatalabb Doktor az 1963-ban kezdődött sorozatban. Egy újabb teljes évadra is leszerződött, amelynek a forgatását 2010 júliusában kezdték, és 2011-ben került adásba. De még ez előtt, a sorozat mellékágában, a Sarah Jane kalandjai-ban is látni lehetett őt egy két részes történet erejéig 2010 őszén. Azóta már a teljes 6. évadot is elkészítették vele, és 2012 szeptemberében megkezdték a 7. évad vetítését, amiben még mindig ő játszotta a Doktor szerepét. 2013-ban bejelentette, hogy a Doctor Who 8. évadában is ő alakítja majd a főszereplőt, azonban ez nem vált valóra. Ehelyett csak a novemberben megjelenő 50. évfordulós kiadásban, és a következő karácsonyi részben fog játszani. Hivatalosan elköszönt a nézőitől 2013 májusában (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 647778 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5938 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23713830 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:híresSzerep
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:imdb
  • 1741002 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Eleventh Doctor.jpg (hu)
  • Eleventh Doctor.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Matt Smith, a tizenegyedik Doktor (hu)

prop-hu:név
  • Matt Smith (hu)
  • Matt Smith (hu)
prop-hu:port.hu
  • 323354 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • Northampton, (hu)
  • Northampton, (hu)
prop-hu:születésiNév
  • Matthew Robert Smith (hu)
  • Matthew Robert Smith (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Matt Smith (színművész) (hu)
  • Matt Smith (színművész) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Matt Smith (hu)
  • Matt Smith (hu)
is dbo:keyPerson of
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of