Property Value
dbo:abstract
  • A mecset az iszlám vallás temploma. Maga a szó az arab maszdzsid szóból származik, ami a szadzsad (meghajlás) szóból ered (a muszlim hívőnek ima közben többször is meg kell hajolnia). A mecset tehát a „meghajlás, leborulás helye”. Azokat a mecseteket, amelyek a péntek déli istentisztelet (szalát al-dzsuma) helyszínéül szolgálnak, nagymecseteknek, arab nyelven dzsámiknak (جامع, „összegyűjtő”) nevezik. A mecsetek belső berendezései közül kiemelkedik a Kába szentély irányába tájolt mihráb (imafülke). Az ima iránya (kibla=imairány) rendkívül fontos az iszlámban, kitűzését körültekintő számítások határozzák meg. Sok mecset berendezéséhez tartozik a (szószék) és egy elkerített terület, a makszúra, ahol ez előljáró és családtagjaik elkülönülten végzik imáikat. A korai iszlám idején a muszlim közösség kincstára is a mecsetben volt. A rituális tisztálkodásra a mecsetben kutak vagy víznyerő helyek szolgálnak. A mecset nemcsak vallási célokat szolgált, hanem esetenként közösségi viták színhelye, egyben bíróság is volt. A mecsetekben napjában többször összegyűlnek a hívők, hogy elmondják imájukat. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 32623 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 21576 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23612327 (xsd:integer)
prop-hu:commons
  • Category:Mosques (hu)
  • Category:Mosques (hu)
prop-hu:eredeti
  • مسجد (hu)
  • مسجد (hu)
prop-hu:fordítás
  • a meghajlás helye (hu)
  • a meghajlás helye (hu)
prop-hu:hivatalosMagyar
  • mecset (hu)
  • mecset (hu)
prop-hu:irányelvSzerintÁtírt
  • igen/nem (hu)
  • igen/nem (hu)
prop-hu:oszlopok
  • 2 (xsd:integer)
prop-hu:tudományosÁtírása
  • masǧid (hu)
  • masǧid (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:wikiszótár
  • mecset (hu)
  • mecset (hu)
prop-hu:írásrendszer
  • arab (hu)
  • arab (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Mecset (hu)
  • Mecset (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:típus of
is foaf:primaryTopic of