Property Value
dbo:abstract
  • Oszlopsír (dolmen) . A település keleti bejáratánál található benzinkúttal szemben levő parkolóhelyről már látható az objektum magyarázótáblája. A tábla pontosan jelzi a műemléket, amely egyébként az innen enyhén emelkedő domb szántóföldjén áll. Ha a parkolóból délnyugati irányba nézünk, gyönyörű kilátás nyílik a sírhelyre. Ilyen távolságból nézve az áthidaló kő keleti oldalán található durva faragás emberi fejet formáz. A parkolótól mintegy 5 percet kell gyalogolnunk az oda vezető, kétoldalt lekerített ösvényen. Az oszlopsír egy nagyjából négyzetes – ugyancsak lekerített - területen áll. A terület bejáratánál régészeti bemutatótábla ábrázolja az e helyen vélhetően lebonyolódó őskori rituális életet. Ez a nagykő-együttes nevét egy hatalmas helybeli házról kapta, a múltban azonban minden bizonnyal az „Óriás valamijé"-nek hívták. Az együttes négy – valamikor álló - oszlopkőből és egy hatalmas fedőkőből áll. Az áthidaló kő híres, mert több mint 100 tonnás tömegével Európa egyik legnagyobb fedőkövét jelenti. Bár szokatlan, de minden jel arra utal, hogy soha nem borította földkupac, nem úgy, mint a hozzá hasonló sírhelyeket. A déli bejárat mellett, nyugatra, három függőleges kőtömb áll, két kidőlt tömb pedig a fedőlap beszakadt nyugati része alatt fekszik, köztük található a negyedik függőleges kő. A lejtő aljáról, nyugat felől nézve a fedőlap olyan, mint egy hatalmas puding. Alsó lapját (amelynek kerülete 12,5 m) simára csiszolták. A sírhely bizonyosan valamilyen nagy tekintélyű ember számára készülhetett, akinek különös védelemre volt szüksége. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 607936 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 29700 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22998666 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Megalitok Írországban (hu)
  • Megalitok Írországban (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of