Property Value
dbo:abstract
  • Menheperré ókori egyiptomi főpap, Ámon thébai főpapja i. e. 1044 és 992 közt, a XXI. dinasztia idején. Apja I. Pinedzsem, aki i. e. 1070-től Ámon thébai főpapja és a déli országrész de facto uralkodója volt, majd i. e. 1054-ben fáraóvá kiálttatta ki magát. Főpapként fiai követték, Maszaharta, majd Dzsedhonszuefanh, akinek halála után, Neszubanebdzsed 25. évében Menheperré lett a főpap. Anyja valószínűleg Duathathor-Henuttaui, XI. Ramszesz fáraó lánya. Bátyja, I. Paszebahaenniut fáraóként az északi országrész ura lett, Menheperré vele egyidőben uralkodott thébai főpapként a déli országrész, Felső-Egyiptom fölött. Hatalomra jutása után – egy, a Louvre-ban őrzött sztélé tanúsága szerint – rögtön délre ment, hogy „lecsendesítse a földet és elnyomja ellenségét”. Több bajkeverőt a nyugati oázisokba száműzött, de később visszarendelte őket. Több építkezésbe is fogott, többek közt az el-hibai erődébe. Egyik elődjéhez, Herihórhoz hasonlóan trónnevet vett fel, melynek jelentése Ámon első prófétája (a legfőbb Ámon-pap hagyományos címe), és kártust is használt. Unokahúgát, Paszebahaemniut lányát, Iszetemhebet vette feleségül. Gyermekeik: * II. Neszubanebdzsed, aki követte apját a főpapi székben. * Henuttaui, Neszubanebdzsed felesége, Ámon énekesnője. A karnaki 10. pülónon említik. A Deir el-Bahari-i MMA 60 sírban temették el, koporsói Bostonban és New Yorkban vannak. Egy lánya ismert, Iszetemheb. * II. Pinedzsem, főpap bátyja halála után. Húgát, Iszetemhebet vette feleségül. Fiuk II. Paszebahaenniut fáraó. * Iszetemheb, II. Pinedzsem felesége. * Hori, Ámon és Széth papja. Múmiáját és koporsóit Bab el-Gaszusznál (Deir el-Bahari) találták meg, ma a kairói Egyiptomi Múzeumban vannak. * Meritamon, Ámon énekesnője. Bab el-Gaszusznál temették el II. Paszebahaemniut főpapsága alatt, koporsói Kairóban vannak. * Gautszesen, Montu énekesnője. Bab el-Gaszusznál temették el, koporsója és temetkezési papiruszai ma Kairóban vannak. Férje Tjanefer volt, Ámon harmadik prófétája. Két fiuk ismert: Pinedzsem és Menheperré. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 523039 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3019 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21830366 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Ámon főpapja (hu)
  • Ámon főpapja (hu)
prop-hu:előző
prop-hu:előzőfelirat
  • Ámon főpapja (hu)
  • Ámon főpapja (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:következőfelirat
  • Ámon főpapja (hu)
  • Ámon főpapja (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • i. e. 1044–992 (hu)
  • i. e. 1044–992 (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Menheperré (hu)
  • Menheperré (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:parent of
is dbo:predecessor of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:gyermekei of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:édesapa of
is foaf:primaryTopic of