Property Value
dbo:abstract
  • A messzaliánusok vagy eukhitészek keresztény aszketikus csoportosulás volt, amely a 4. század közepén Szíriában és Örményországban jelentkezett. Sok tekintetben hasonlítottak az hoz (wd). Nevük a szír <div class="mw-highlight mw-highlight-lang-text mw-content-ltr" dir="ltr"> <pre><span></span>ܡܨܠܝܢܐ</pre> </div> (mṣallyānā) szóból származik, amely imádkozót jelent. A messzaliánusok elvetették a keresztséget, az oltári szentséget és az egyház-szervezetet. Tanításuk szerint a keresztség révén nem űzhető el a minden ember lelkét megszállva tartó démon; csak imádság és szigorú aszkézis révén költözhet be az emberi lélekbe a Szentlélek, s szabadítja meg azt a szenvedélyektől. A már korábban megkezdődött polémia során és zsinati elítélő határozatokban (melyek többsége a 431-es epheszoszi zsinaton született) azt hozták fel ellenük – a szíriai nyelv ismeretében alighanem jogtalanul – hogy lenézik a szentségeket, megvetik a munkát és az alvásba menekülnek. Elűzték őket és templomaikat, kolostoraikat elpusztították. Ifj. Theodosius 428-ban az eretnekek ellen kiadott törvény alá fogta őket, de mindazonáltal még évszázadokig fennmaradtak és olyan későbbi csoportokat befolyásoltak, mint a bogumilok és a katharok. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1489539 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1788 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20636451 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Messzaliánusok (hu)
  • Messzaliánusok (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of