Property Value
dbo:abstract
  • Miklóska Lajos (Budapest, 1948. február 16. –) magyar basszusgitáros és dalszövegíró. 1965 tavaszán az Atlantis Nr2 zenekarban kezdett zenélni Radics Bélával és Pintér Istvánnal, akik az Atlantisból váltak ki. Nagyon kevés koncertjük volt, az év legvégén a zenekar megszűnt, a továbbiakban a Febris zenekarban játszott. 1968 tavaszán a régi zenésztárssal folytatta, Radics Béla híres hard rock együttesének, a lett tagja. Beceneve az "Apu", melyet azért kapott Radics Bélától, mert már ekkor volt gyereke. 1969 legvégén a zenekar hivatalosan is feloszlott. Miklóska, Csuha Lajos és Dancsák Gyula Hőnig Rezsővel megalakította a együttest. 1972-ben a Jézus Krisztus szupersztár magyarországi ősbemutatóján Júdás szerepét énekelte, mellette a zenekar tagja is volt. A rocktörténeti eseményen és máskor is, frenetikus átéléssel énekelte Júdás áriáját. 1973 szeptemberétől 1974 tavaszáig a Syrius tagja lett, miután Orszácky Jackie Ausztráliába távozott. Egy rádiófelvétel készült itt vele, és a Sápadt fényű ablak című Syrius-kislemezen is ő szerepel. 1974-ben rövid ideig Koncz Zsuzsa kísérőzenekarának, a Korálnak alapító tagja lett. 1978 januárja és 1981 augusztusa között a sikerei csúcsán lévő Beatricében zenélt, a zenekar szinte az összes klasszikus slágerének zenéjét ő írta. 1982-ben a Rock Színház tagja lett, a Sztárcsinálókban Kipriaszt alakítja, mely nagylemezen is megjelent. 1987 májusától ismét a Beatrice tagja, 1988 végén egészségi állapota miatt kikerült a Beatricéből, majd 1989 tavaszán megalakította Kuro-Shio nevű együttesét. 2005-ben két szerepet is játszott Miklós Tibor Ilyenek voltunk című nosztalgikus darabjában. 2018-ban életéről könyv jelent meg Miklóska Lajos élete és munkássága címen. (hu)

dbo:associatedBand
dbo:wikiPageID
  • 848490 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4279 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22021254 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • Apu, Korong (hu)
  • Apu, Korong (hu)
prop-hu:együttes
prop-hu:hangszer
  • basszusgitár, vokál (hu)
  • basszusgitár, vokál (hu)
prop-hu:név
  • Miklóska Lajos (hu)
  • Miklóska Lajos (hu)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Miklóska Lajos (hu)
  • Miklóska Lajos (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Miklóska Lajos (hu)
  • Miklóska Lajos (hu)
foaf:nick
  • Apu, Korong (hu)
  • Apu, Korong (hu)
is foaf:primaryTopic of