Property Value
dbo:abstract
  • Mikołaj Sęp Szarzyński (Lwów közelében, 1550 k. – 1581 k.) – lengyel költő a manierizmus időszakában. Lengyelül és latinul írt. Mikołaj Sęp (a Szarzyński apja, Joachim mellékneve) -ban vagy Rudnóban született. Tanulmányait Lwówban kezdte, majd a wittenbergi és a lipcsei egyetemre járt. Feltehetően járt Itáliában és Svájcban is. Nagy valószínűséggel protestáns volt, vagy legalábbis rokonszenvezett a reformációval. Lengyelországba való visszatérését követően áttért a katolicizmusra, és Domonkos-rendi valamint jezsuita körökben forgott. Feltehetően Wolicában halt meg. A „reneszánsz lenyugvó napjának” nevezik. Noha a reneszánsz időszakában élt, őt tekintik a lengyel barokk előfutárának. Nevéhez fűződik a megalkotása. Hazafias és vallási-filozófiai lírát alkotott. Műveit a reményvesztés motívuma uralja és az emberi élet céljáról való elmélkedés. Fontos emellett a halál nyugtot nem engedő gondolata is. Művei csak halála után, 1601-ben jelentek meg, amikor bátyja, Jakub Rytmy abo wiersze polskie (Ritmusok, avagy lengyel versek) címen kiadta őket. A gyűjteményben szereplő mintegy ötven vers feltehetően az 1568–1581 közötti években keletkezett. Némelyik műve erotikus, illetve szerelmi témájú. Alkotásainak fennmaradó része elveszett. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 175819 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3642 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22112196 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Mikołaj Sęp Szarzyński (hu)
  • Mikołaj Sęp Szarzyński (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of