Property Value
dbo:abstract
  • Mina (Mina Anna Maria Mazzini művészneve) (Busto Arsizio, 1940. március 25. –) olasz énekesnő, műsorvezető, producer. Az olaszországi könnyűzene egyik legjelentősebb női előadója volt a 20. század második felében; 2006 óta svájci állampolgár. Az 1950-es évek végén induló karrierje alatt mintegy 1500 dalt énekelt, eladott lemezeinek példányszáma együttesen eléri a 150 milliót. Olyan hírességekkel voltak közös produkciói, mint Frank Sinatra, Louis Armstrong, Michael Jackson, Liza Minnelli, Barbra Streisand és Céline Dion. Bár a koncertezéstől 1978-ban visszavonult, a lemezkiadással nem hagyott fel, még hetvenéves korán túl sem. Énekesként többek között a három oktávot átívelő hangterjedelmének köszönhette elismertségét, illetve annak, hogy több szempontból is új színt hozott az olasz könnyűzenei életbe. Ő volt az ország első női rock and roll énekese, és ő lett az 1960-as évek női egyenjogúsági mozgalmainak egyik vezéralakja is. Előadásmódjára az volt jellemző, hogy ötvözte a különféle modern zenei stílusokat a hagyományos olasz dalok előadásmódjával és a szvingzene jellegzetességeivel, mindez pedig az olasz könnyűzenei élet egyik legsokoldalúbb popzenei előadójává tette. Az 1960-as és '70-es években 15 éven keresztül uralta az olasz slágerlistákat, ez idő alatt Olaszországban utolérhetetlen sikerekre tett szert, de igen népszerű volt többek között az NSZK-ban és Japánban is. (hu)

dbo:genre
dbo:wikiPageID
  • 1279763 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 14636 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23844165 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1958 (xsd:integer)
prop-hu:hangszer
  • ének (hu)
  • ének (hu)
prop-hu:háttérszín
  • lighblue (hu)
  • lighblue (hu)
prop-hu:kép
  • Mina Lelio Luttazzi.jpg (hu)
  • Mina Lelio Luttazzi.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Mina egy tévéműsorban 1961-ben (hu)
  • Mina egy tévéműsorban 1961-ben (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Mina (hu)
  • Mina (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1940 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • Busto Arsizio, Varese megye (hu)
  • Busto Arsizio, Varese megye (hu)
prop-hu:születésiNév
  • Mina Anna Maria Mazzini (hu)
  • Mina Anna Maria Mazzini (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Mina (énekes) (hu)
  • Mina (énekes) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Mina (hu)
  • Mina (hu)
is foaf:primaryTopic of