Property Value
dbo:abstract
  • A Miss International Hungary 2013 egy magyar szépségverseny, a Miss International Hungary 2013. évi rendezvénye, amelynek célja, hogy magyar versenyzőt küldjön a Miss International nemzetközi szépségversenyre. A cím jelenlegi birtokosa . Magyarország ötször vett részt a nemzetközi versenyen, ahol a legjobb – és egyetlen – helyezést Ötvös Brigitta érte el 2013-ban, amikor a legjobb öt között végzett. Ez mindeddig a legkomolyabb eredmény, amelyet magyar versenyző ért el a négy nagy nemzetközi szépségverseny egyikén. 2013-tól kezdődően a Miss International licence Magyarországon új tulajdonoshoz került, ennek megfelelően új szervezők, új rendszerben bonyolították le a rendezvényt, ezúttal már nagyobb szabású rendezvénysorozat formájában. Ennek is köszönhetően a versenyt már az elejétől Magyarországon szokatlan nemzetközi figyelem kísérte. A Miss International Hungary 2013 szépségversenyre februártól folyamatosan lehetett jelentkezni. 5 előválogatón lehetett továbbjutni az elődöntőbe. Az előválogatók 5 különböző helyszínen kerültek megrendezésre Budapesten, Szegeden és Székesfehérváron. Az előválogatókon a döntőtől eltérő zsűri döntött a továbbjutókról: dr. Gáll Szabolcs, Bencsik Tamara énekesnő, dr. Márton Beatrix modell ügynökség tulajdonos, Rippel Ferenc és Rippel Viktor világrekorder artisták, fitneszvilágbajnok, Czeglédi Tamás marketingszakember, valamint az előválogatóknak helyszínt biztosító vendéglátó egység vezetője. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1076827 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5406 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21374090 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Miss International Hungary 2013 (hu)
  • Miss International Hungary 2013 (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of