Property Value
dbo:abstract
  • A Miss World 2014 a Miss World nemzetközi szépségverseny 64. versenye volt. A verseny döntőjét 2014. december 14-én rendezték meg az Egyesült Királyság fővárosában, Londonban, az ExCeL rendezvényközpontban. Az esemény végén a 2013-as győztes, a fülöp-szigeteki Megan Young adta át helyét az új győztesnek, a dél-afrikai . A versenyen 121 ország képviselője küzdött meg a koronáért. A magyar induló Kulcsár Edina lett, akit 2014 júliusában választottak meg Magyarország Szépének a hazai nemzeti döntőn. A magyar lány kiemelkedően szerepelt a világversenyen, ahol már az eredményhirdetés előtt történelmet írt. Ő lett ugyanis az első magyar versenyző, aki bekerült az első tíz, majd a legjobb öt résztvevő közé a megmérettetésen. A zsűri végül második helyezettnek választotta. Ilyen jó eredményt még egyetlen magyar sem ért el a nemzetközi szépségversenyen. Ebben az évben először a nézők a versenyt élőben követhették végig – a televíziós közvetítés mellett – az interneten, a Miss World hivatalos YouTube-csatornáján illetve mobil applikáción keresztül is. A 2014-es versenyt körülbelül 1 milliárd néző látta világszerte. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1061046 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18620 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22453918 (xsd:integer)
prop-hu:2.Helyezett
prop-hu:3.Helyezett
prop-hu:döntő
  • --12-14
prop-hu:előszörRésztVevőOrszág
prop-hu:előző
prop-hu:győztes
prop-hu:helyszín
prop-hu:kép
  • Excel London Summer 2011.jpg (hu)
  • Excel London Summer 2011.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Az ExCeL London, a döntő helyszíne (hu)

prop-hu:képméret
  • 280 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:meghívottElőadók
prop-hu:műsorvezetők
  • Frankie Cena, Steve Douglas (hu)
  • Tim Vincent, Megan Young, (hu)
  • Frankie Cena, Steve Douglas (hu)
  • Tim Vincent, Megan Young, (hu)
prop-hu:résztvevők
  • 121 (xsd:integer)
prop-hu:visszalépőOrszágok
prop-hu:visszatérőOrszágok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évszám
  • 2014 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Miss World 2014 (hu)
  • Miss World 2014 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of