| dbo:abstract
|
- Mocsáry Lajos emlékezete – Mocsáry Lajos (1826-1916) nevét és politikai tetteit, magatartását mindig azok tűzték zászlaikra, akik a nemzetiségi jogok kivívásáért, elismertetéséért indultak küzdelembe. Ő ugyanis egy többségi nemzet, a múlt századvégi magyarság fiaként vállalta, a haladás demokratikus parancsát megértve, az akkori Magyarország szláv és román kisebbségeinek védelmezését, politikai képviseletüket a budapesti Országházban. Előbb Deák Ferenc, majd Tisza Kálmán hívei közé tartozott, 1874-ben pedig megalapította a magyarországi Függetlenségi Pártot; maradandó öröksége a nemzetiségi kérdésben kialakított álláspontja. Életrajzírója, Kemény G. Gábor megállapítása szerint "Mocsáry egész életművével bizonyította, hogy a nemzetiségi elnyomás minden formája torz és ellenszenves, mert elhomályosítja az emberek tudatát, és eltéríti a mindenkori többségi nemzetet hivatásától, alapvető gazdasági, társadalmi és kulturális célkitűzéseitől." Érthető, hogy a magyar közéletben vívott küzdelmei idején az akkori magyarországi román sajtó minden alkalmat megragadott nézeteinek népszerűsítésére, harcának támogatására. A budapesti Familia 1879-ben üdvözlő vezércikket intézett hozzá, első oldalon közölve fényképét. 1888-ban a Román Nemzeti Párt karánsebesi választási bizottsága a kerület képviselői mandátumát ajánlotta fel neki, amit el is vállalt, mert kapocsnak tekintette "ezen válságos idők közepette a magyarság és a románság között"... Midőn mandátumának lejártakor, 1892-ben levélben búcsúzott román választóitól, így bátorította őket: "Hiszem, hogy bármi vigasztalan képet mutatnak jelenlegi nemzetiségi viszonyaink, fog még ránk virradni jobb jövő." Az ádáz támadásokkal szemben Mocsáry mellett állt ki a magyar haladás számos jeles képviselője. Jászi Oszkár mindvégig a legnagyobb tisztelettel emlegette, noha nézeteik nem mindenben egyeztek; 1912-ben a nagyszebeni Telegraful Român szerkesztőségéhez intézett levelében a "bölcs és nemes Mocsáry"-t emlegeti, tisztánlátását dicséri. A szélesebb magyar közvélemény azonban csak a vesztett első világháború után értette meg figyelmeztetéseit, ismerte el igazságait. A kisebbségi sorsba került erdélyi magyarság számára nézetei, harcai egyszerre hivatkozási alappá válhattak volna a román közvélemény előtt, de nem alakult ki olyan magyar-román párbeszéd, amelyben példája komolyan szóba kerülhetett volna. Mikó Imre elismerően emlegette Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika c. kötetében (1944), ez a könyv azonban a magyar olvasóhoz kívánt szólni, azokra hatni. 1945 után a Mocsáry-kultusz előbb Magyarországon kezdődött, amikor a romániai magyar és a román hallgatókat is magába foglaló egyik budapesti népi kollégiumot róla nevezték el. Ennek megnyitóján (1947) részt vett Petru Groza román miniszterelnök is, akit Kodály Zoltán, a Magyar-Román Társaság elnöke vezetett végig a Mocsáry-kiállításon. Ott volt (1911-1991) jeles román költő is, aki akkoriban már tiszteltté vált a magyar közönség előtt Petőfi- és Ady-fordításaival. "A jövő, mely felé Mocsáry átható szemei tekintettek, mi vagyunk, a ma élők" – mondotta Jebeleanu Budapesten. A romániai magyar irodalmi sajtó 1944 után alkalmanként idézte emlékét, küzdelmeit. A Korunkban Aurelia Bunea a román-magyar barátság előfutárát köszöntötte benne (1960), s Binder Pál nyilvánosságra hozta Aurel Mureşianuhoz, a brassói Gazeta Transilvaniei szerkesztőjéhez címzett leveleit (1961). A politikus halálának hatvanadik évfordulóján (1976) Beke György az Igaz Szóban esszében fogalmazta meg a Mocsáry-képlet lényegét, az erdélyi magyarság megőrző hagyományait gazdagító örökségét. Emléke idézésének legfontosabb mozzanata volt a beszédeiből, cikkeiből, leveleiből, nyilatkozataiból összeállított szemelvényes kiadás, amely a bukaresti Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozatának nyitó köteteként jelent meg (1972). A válogatást Mocsáry életművének legjobb ismerője, Kemény G. Gábor budapesti irodalomtörténész végezte, és ő írt a könyvhöz átfogó tanulmányt. Magyar és román írók jelenlétében, 1980 júniusában, a Kriterion Könyvkiadó gyergyószárhegyi tanácskozásán hivatkoztak hangsúlyosan a politikus örökségére. (hu)
- Mocsáry Lajos emlékezete – Mocsáry Lajos (1826-1916) nevét és politikai tetteit, magatartását mindig azok tűzték zászlaikra, akik a nemzetiségi jogok kivívásáért, elismertetéséért indultak küzdelembe. Ő ugyanis egy többségi nemzet, a múlt századvégi magyarság fiaként vállalta, a haladás demokratikus parancsát megértve, az akkori Magyarország szláv és román kisebbségeinek védelmezését, politikai képviseletüket a budapesti Országházban. Előbb Deák Ferenc, majd Tisza Kálmán hívei közé tartozott, 1874-ben pedig megalapította a magyarországi Függetlenségi Pártot; maradandó öröksége a nemzetiségi kérdésben kialakított álláspontja. Életrajzírója, Kemény G. Gábor megállapítása szerint "Mocsáry egész életművével bizonyította, hogy a nemzetiségi elnyomás minden formája torz és ellenszenves, mert elhomályosítja az emberek tudatát, és eltéríti a mindenkori többségi nemzetet hivatásától, alapvető gazdasági, társadalmi és kulturális célkitűzéseitől." Érthető, hogy a magyar közéletben vívott küzdelmei idején az akkori magyarországi román sajtó minden alkalmat megragadott nézeteinek népszerűsítésére, harcának támogatására. A budapesti Familia 1879-ben üdvözlő vezércikket intézett hozzá, első oldalon közölve fényképét. 1888-ban a Román Nemzeti Párt karánsebesi választási bizottsága a kerület képviselői mandátumát ajánlotta fel neki, amit el is vállalt, mert kapocsnak tekintette "ezen válságos idők közepette a magyarság és a románság között"... Midőn mandátumának lejártakor, 1892-ben levélben búcsúzott román választóitól, így bátorította őket: "Hiszem, hogy bármi vigasztalan képet mutatnak jelenlegi nemzetiségi viszonyaink, fog még ránk virradni jobb jövő." Az ádáz támadásokkal szemben Mocsáry mellett állt ki a magyar haladás számos jeles képviselője. Jászi Oszkár mindvégig a legnagyobb tisztelettel emlegette, noha nézeteik nem mindenben egyeztek; 1912-ben a nagyszebeni Telegraful Român szerkesztőségéhez intézett levelében a "bölcs és nemes Mocsáry"-t emlegeti, tisztánlátását dicséri. A szélesebb magyar közvélemény azonban csak a vesztett első világháború után értette meg figyelmeztetéseit, ismerte el igazságait. A kisebbségi sorsba került erdélyi magyarság számára nézetei, harcai egyszerre hivatkozási alappá válhattak volna a román közvélemény előtt, de nem alakult ki olyan magyar-román párbeszéd, amelyben példája komolyan szóba kerülhetett volna. Mikó Imre elismerően emlegette Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika c. kötetében (1944), ez a könyv azonban a magyar olvasóhoz kívánt szólni, azokra hatni. 1945 után a Mocsáry-kultusz előbb Magyarországon kezdődött, amikor a romániai magyar és a román hallgatókat is magába foglaló egyik budapesti népi kollégiumot róla nevezték el. Ennek megnyitóján (1947) részt vett Petru Groza román miniszterelnök is, akit Kodály Zoltán, a Magyar-Román Társaság elnöke vezetett végig a Mocsáry-kiállításon. Ott volt (1911-1991) jeles román költő is, aki akkoriban már tiszteltté vált a magyar közönség előtt Petőfi- és Ady-fordításaival. "A jövő, mely felé Mocsáry átható szemei tekintettek, mi vagyunk, a ma élők" – mondotta Jebeleanu Budapesten. A romániai magyar irodalmi sajtó 1944 után alkalmanként idézte emlékét, küzdelmeit. A Korunkban Aurelia Bunea a román-magyar barátság előfutárát köszöntötte benne (1960), s Binder Pál nyilvánosságra hozta Aurel Mureşianuhoz, a brassói Gazeta Transilvaniei szerkesztőjéhez címzett leveleit (1961). A politikus halálának hatvanadik évfordulóján (1976) Beke György az Igaz Szóban esszében fogalmazta meg a Mocsáry-képlet lényegét, az erdélyi magyarság megőrző hagyományait gazdagító örökségét. Emléke idézésének legfontosabb mozzanata volt a beszédeiből, cikkeiből, leveleiből, nyilatkozataiból összeállított szemelvényes kiadás, amely a bukaresti Politikai Könyvkiadó Testamentum sorozatának nyitó köteteként jelent meg (1972). A válogatást Mocsáry életművének legjobb ismerője, Kemény G. Gábor budapesti irodalomtörténész végezte, és ő írt a könyvhöz átfogó tanulmányt. Magyar és román írók jelenlétében, 1980 júniusában, a Kriterion Könyvkiadó gyergyószárhegyi tanácskozásán hivatkoztak hangsúlyosan a politikus örökségére. (hu)
|
