| dbo:abstract
|
- A Monroe-elv vagy Monroe-doktrína az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájának 1823-ban, az USA akkori elnöke, James Monroe által meghirdetett irányvonala, amely szembeszegül az európai hatalmak gyarmatosítási törekvéseivel az amerikai kettős kontinensen. A doktrína a későbbiekben az „Amerika az amerikaiaké” jelszó formájában vált közismertté. A dokumentumot tulajdonképpen John Quincy Adams akkori külügyminiszter dolgozta ki, aki később maga is elnök lett. A Monroe-elv, mint az Egyesült Államok első külpolitikai doktrínája, hosszú távra az ország külpolitikájának meghatározó eleme lett, bár az idők folyamán sokat formálódott. Közvetetten érvényesült még a 20. század második felében, a hidegháború korának diplomáciájában is, amikor az Egyesült Államok nyíltan vagy leplezve, de a Monroe-elv szellemében, saját biztonságára hivatkozva avatkozott be nemcsak Latin-Amerikában, hanem a világ szinte bármely pontján. A doktrína történelmi értékelése általában kettős: egyfelől, az Egyesült Államok saját függetlenségi harcának tradíciói nyomán, különösen a 19. században, az európai monarchiák hagyományos gyarmatosító tevékenységének határozott tagadása, ily módon az antikolonializmus megnyilvánulása. Másfelől viszont az USA tőkés osztálya ezt az elvet is felhasználta a latin-amerikai országok félgyarmati, illetve neokolonialista jellegű kizsákmányolásának biztosítására, az európai tőkés versenytársak kiszorítására erről a piacról. (hu)
- A Monroe-elv vagy Monroe-doktrína az Amerikai Egyesült Államok külpolitikájának 1823-ban, az USA akkori elnöke, James Monroe által meghirdetett irányvonala, amely szembeszegül az európai hatalmak gyarmatosítási törekvéseivel az amerikai kettős kontinensen. A doktrína a későbbiekben az „Amerika az amerikaiaké” jelszó formájában vált közismertté. A dokumentumot tulajdonképpen John Quincy Adams akkori külügyminiszter dolgozta ki, aki később maga is elnök lett. A Monroe-elv, mint az Egyesült Államok első külpolitikai doktrínája, hosszú távra az ország külpolitikájának meghatározó eleme lett, bár az idők folyamán sokat formálódott. Közvetetten érvényesült még a 20. század második felében, a hidegháború korának diplomáciájában is, amikor az Egyesült Államok nyíltan vagy leplezve, de a Monroe-elv szellemében, saját biztonságára hivatkozva avatkozott be nemcsak Latin-Amerikában, hanem a világ szinte bármely pontján. A doktrína történelmi értékelése általában kettős: egyfelől, az Egyesült Államok saját függetlenségi harcának tradíciói nyomán, különösen a 19. században, az európai monarchiák hagyományos gyarmatosító tevékenységének határozott tagadása, ily módon az antikolonializmus megnyilvánulása. Másfelől viszont az USA tőkés osztálya ezt az elvet is felhasználta a latin-amerikai országok félgyarmati, illetve neokolonialista jellegű kizsákmányolásának biztosítására, az európai tőkés versenytársak kiszorítására erről a piacról. (hu)
|
