Property Value
dbo:abstract
  • A Monsanto egy amerikai eredetű multinacionális vegyi, mezőgazdasági és biotechnológia vállalat volt, mely leginkább Roundup márkájú gyomirtójáról és a génkezelt magok terjesztéséről volt ismert. A Creve Coeurban székelő vállalatot 1901-ben alapította John Francis Queeny, és a cég az 1940-es évekre az egyik első számú műanyaggyártó lett az Egyesült Államokban. A vállalat sokáig a top 10 vegyipari cég között maradt hazájában, mígnem ezt a részlegét 1997 és 2002 között le nem építette, hogy ehelyett a biotechnológiára koncentrálhasson. A Monsanto a Forbes magazin szerint 2010-ben az év vállalata volt, és ugyanez a lap 2012-ben a 10. leginnovatívabb vállalatnak nevezte. A cég és alkalmazottai az elsők között voltak, akik genetikailag módosított növényi sejtet hoztak létre. a cégnél 1960 és 1986 között a katalitikus aszimmetrikus hidrogenizáció terén végzett kutatásaiért, közösen 2001-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Mint a biotechnológia egyik úttörője, a Monsanto üzleti modelljében fontos szerepet játszottak a szabadalmak, amik azonban konfliktusban álltak az általánosan elfogadott mezőgazdasági gyakorlattal, mely szerint a farmerek tárolják, újrahasznosítják, megosztják és fejlesztik a különböző növényeket. Ennek és olyan bizonytalan egészségügyi és természeti hatású termékeinek köszönhetően, mint a génkezelt magok vagy a teheneknek adagolt növekedési hormon, a Monsanto volt az egyik legnegatívabb megítélésű vállalat a világon. 2018-ban egyesült a német Bayer AG-val. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 956502 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 15698 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23615510 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Monsanto (hu)
  • Monsanto (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of