Property Value
dbo:abstract
  • Montuhotep ókori egyiptomi hivatalnok, a XII. dinasztia idején, I. Szenuszert uralkodása alatt. Montuhotep egyike azoknak a középbirodalmi hivatalnokoknak, akikről a legtöbbet tudunk. Több írnokszobra is fennmaradt Karnakban; ezeken „a király minden munkálatainak felügyelője” címet viseli, ami arra utal, a karnaki építkezések felügyelője volt, az ő felügyeletével épült a karnaki Ámon-templom, az újbirodalmi nagy templomegyüttes magja. Újjáépíttette az abüdoszi Ozirisz-templomot. Sírja elhelyezkedéséből és címeiből ítélve az is lehetséges, hogy ő felügyelte I. Szenuszert sírjának építését is. Abüdoszban épült kápolnájában nagy sztélét emeltek Montuhotep nevével; ezen több címe is szerepel, köztük a vezíri, melyet azonban sírjában nem említenek, így vitatott, valóban betöltötte-e ezt a pozíciót, vagy csak tiszteletbeli címként kapta meg. A nevével ellátott leletek nagy része nem datálható pontosan, de I. Szenuszert 22. uralkodási évében még egy bizonyos említenek kincstárnokként, ő Montuhotep elődje lehetett. Montuhotep sírjának elhelyezkedéséből tudni, hogy nem korábban uralkodott, mivel a piramist körülvevő sírok csak a piramis befejezése után épülhettek. Nem tudni, II. Amenemhat uralkodása alatt még hivatalban volt-e. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1548179 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3568 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22193234 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Montuhotep (kincstárnok) (hu)
  • Montuhotep (kincstárnok) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of