| dbo:abstract
|
- A monódia – görög szóösszetétel: μόνος (monos) és ὠδή (ōdē), egy és hang – azt a homofón zenei kompozíciós szerkezetet jelenti, amelyet a túlfejlődöttnek tekintett polifóniára való reakcióként alakítottak ki az 1600 körüli Itáliában. A hangszerrel, kezdetben csak basso continuóval kísért vokális műveket úgy intonálták a különböző hangfekvésekben (szoprán, alt, tenor és basszus), hogy azok ugyanazt a dallamvonalat követték más mélységben. Maga a görög megnevezés már az antikvitásban is használatban volt, de eltérő jelentéssel – akkoriban olyan szólóéneklést vagy szavalatot jelentett általánosságban, melynek során az előadó pengetős hangszeren: kitarán, lírán, lanton kísérte önmagát. Homofón zene minden korban létezett-létezik, a monódia megnevezést ezek közül csak a korai 17. századi (kb. 1600–1640) itáliai énekes darabokra és ezek stílusára használja a zenetudomány. A kortárs szóhasználat még nem alkalmazta a zenedarabokra ezt a zenetudományban újabban használatba vett kifejezést, zenedarabjaikat inkább , motettának vagy akár concertónak is nevezték. Ez utóbbi kifejezés akkor még nem szűkült le mai jelentésére. A monódia születésének előfeltétele a basso continuo kialakulása volt, kiteljesedését pedig az opera műfaja jelentette. Elsősorban a világi zenélést jellemezte, de kis mértékben az egyházi zenéhez is utat talált. (hu)
- A monódia – görög szóösszetétel: μόνος (monos) és ὠδή (ōdē), egy és hang – azt a homofón zenei kompozíciós szerkezetet jelenti, amelyet a túlfejlődöttnek tekintett polifóniára való reakcióként alakítottak ki az 1600 körüli Itáliában. A hangszerrel, kezdetben csak basso continuóval kísért vokális műveket úgy intonálták a különböző hangfekvésekben (szoprán, alt, tenor és basszus), hogy azok ugyanazt a dallamvonalat követték más mélységben. Maga a görög megnevezés már az antikvitásban is használatban volt, de eltérő jelentéssel – akkoriban olyan szólóéneklést vagy szavalatot jelentett általánosságban, melynek során az előadó pengetős hangszeren: kitarán, lírán, lanton kísérte önmagát. Homofón zene minden korban létezett-létezik, a monódia megnevezést ezek közül csak a korai 17. századi (kb. 1600–1640) itáliai énekes darabokra és ezek stílusára használja a zenetudomány. A kortárs szóhasználat még nem alkalmazta a zenedarabokra ezt a zenetudományban újabban használatba vett kifejezést, zenedarabjaikat inkább , motettának vagy akár concertónak is nevezték. Ez utóbbi kifejezés akkor még nem szűkült le mai jelentésére. A monódia születésének előfeltétele a basso continuo kialakulása volt, kiteljesedését pedig az opera műfaja jelentette. Elsősorban a világi zenélést jellemezte, de kis mértékben az egyházi zenéhez is utat talált. (hu)
|
