| dbo:abstract
|
- Mudzsibur Rahmán sejk (röviden: Mudzsib, bengáli írással: শেখ মুজিবুর রহমান, azaz Sekh Mudzsibur Rahmán; , 1920. március 17. – Dakka, 1975. augusztus 15.) bangladesi politikus, függetlenségi harcos, az 1971-ben függetlenné vált Banglades első elnöke, később második miniszterelnöke. Emléke ma is köztiszteletben áll, a „nemzet atyjának” tekintik, és elterjedten hívják Bangabandhunak, azaz „Bengál barátjának”. Középosztálybeli földbirtokos családból származott, Kalkuttában szerzett bölcsész diplomát. Már fiatalon kapcsolatba került különféle politikai mozgalmakkal: kezdetben az angolellenes indiai nacionalistákhoz, majd csatlakozott, aki politikai mentorává is vált. Fő céljuk az volt, hogy az Indiai Birodalom felosztásakor Bengál önálló egységként jöjjön létre, ám ez nem teljesült: a mai Bangladest először , majd néven Pakisztán részeként kezelték. Az 1940-es évek végén, amikor kizárólagos államnyelvvé akarták tenni a Nyugat-Pakisztánban használatos urdut, Mudzsibur ez ellen tiltakozva is mozgalmat szervezett, és folyamatosan erősödött az a törekvése, hogy Bengál több önállóságot kapjon. Az 1949-ben megalakult nevű párt egyik társtitkárává őt választották meg. A következő évek során számos alkalommal került szembe a hatalommal, többször is letartóztatták, sok évet ült börtönben, de egyúttal otthon rengeteg hívet is szerzett magának. Az 1954-es választásokon pártja (és ő maga egyéni jelöltként is) nagy győzelmet aratott, így tartományi kormányt alakíthattak. Ezt azonban a központi hatalom feloszlatta, Mudzsiburt pedig letartóztatták. Szabadulása után folytatta a harcot, de 1958-ban, amikor Pakisztánban katonai közigazgatást vezettek be és betiltották a pártokat, több évre újra börtönbe került. 1961-ben forradalmi tanácsot alapított, 1964-ben pedig az újjászervezett Áojámi Liga főtitkára lett. 1966-ban hirdette ki híres hatpontos programját, amelyben nagyfokú autonómiát követelt Kelet-Pakisztán számára, majd országjáró kampányba kezdett, de ismét többször letartóztatták, sőt, amíg 1968-ban börtönben volt, az néven ismert perben államellenes cselekményekkel vádolták. Végül tömegtüntetések hatására kénytelenek voltak szabadon engedni. Az 1970 végén tartott választásokon pártja országos többséget szerzett, így kormányt alakíthatott volna, de ennek megalakulását államfő megakadályozta. Néhány nap múlva Mudzsibur emberek milliói előtt mondott történelmi jelentőségű beszédet egy dakkai tömeggyűlésen: ebben felszabadító harcra szólította fel népét. A pakisztáni hadsereg hamarosan támadást indított a keleti országrész lázadói ellen, Mudzsib sejket pedig, aki kikiáltotta Banglades függetlenségét, börtönbe vetették. Az év végéig tartó háború (India beavatkozásának köszönhetően) Pakisztáni vereséggel zárult, így a gyakorlatban is megalakult az új független ország. A sejk még börtönben volt, amikor megválasztották államfőnek, de hamarosan nemzetközi nyomásra szabadon engedték. 1972 elején államfő helyett miniszterelnök lett. Kormánya idején Banglades nemzetközi szervezetek tagjává vált, több területen (például az oktatásban) fejlődés mutatkozott, ám a háború után romokban heverő gazdaságot nem sikerült jelentősen fejleszteni, megjelent a korrupció, 1974-ben pedig éhínség pusztított az országban. A csökkenő népszerűségű kormányfő 1975 elején államelnökké nevezte ki magát, és szocialista típusú egypártrendszert vezetett be. Politikai tisztogatások kezdődtek, a sajtószabadságot korlátozták. Nyáron egy csoport fegyveres tört rá az elnökre, és családjának számos tagjával együtt meggyilkolták. (hu)
- Mudzsibur Rahmán sejk (röviden: Mudzsib, bengáli írással: শেখ মুজিবুর রহমান, azaz Sekh Mudzsibur Rahmán; , 1920. március 17. – Dakka, 1975. augusztus 15.) bangladesi politikus, függetlenségi harcos, az 1971-ben függetlenné vált Banglades első elnöke, később második miniszterelnöke. Emléke ma is köztiszteletben áll, a „nemzet atyjának” tekintik, és elterjedten hívják Bangabandhunak, azaz „Bengál barátjának”. Középosztálybeli földbirtokos családból származott, Kalkuttában szerzett bölcsész diplomát. Már fiatalon kapcsolatba került különféle politikai mozgalmakkal: kezdetben az angolellenes indiai nacionalistákhoz, majd csatlakozott, aki politikai mentorává is vált. Fő céljuk az volt, hogy az Indiai Birodalom felosztásakor Bengál önálló egységként jöjjön létre, ám ez nem teljesült: a mai Bangladest először , majd néven Pakisztán részeként kezelték. Az 1940-es évek végén, amikor kizárólagos államnyelvvé akarták tenni a Nyugat-Pakisztánban használatos urdut, Mudzsibur ez ellen tiltakozva is mozgalmat szervezett, és folyamatosan erősödött az a törekvése, hogy Bengál több önállóságot kapjon. Az 1949-ben megalakult nevű párt egyik társtitkárává őt választották meg. A következő évek során számos alkalommal került szembe a hatalommal, többször is letartóztatták, sok évet ült börtönben, de egyúttal otthon rengeteg hívet is szerzett magának. Az 1954-es választásokon pártja (és ő maga egyéni jelöltként is) nagy győzelmet aratott, így tartományi kormányt alakíthattak. Ezt azonban a központi hatalom feloszlatta, Mudzsiburt pedig letartóztatták. Szabadulása után folytatta a harcot, de 1958-ban, amikor Pakisztánban katonai közigazgatást vezettek be és betiltották a pártokat, több évre újra börtönbe került. 1961-ben forradalmi tanácsot alapított, 1964-ben pedig az újjászervezett Áojámi Liga főtitkára lett. 1966-ban hirdette ki híres hatpontos programját, amelyben nagyfokú autonómiát követelt Kelet-Pakisztán számára, majd országjáró kampányba kezdett, de ismét többször letartóztatták, sőt, amíg 1968-ban börtönben volt, az néven ismert perben államellenes cselekményekkel vádolták. Végül tömegtüntetések hatására kénytelenek voltak szabadon engedni. Az 1970 végén tartott választásokon pártja országos többséget szerzett, így kormányt alakíthatott volna, de ennek megalakulását államfő megakadályozta. Néhány nap múlva Mudzsibur emberek milliói előtt mondott történelmi jelentőségű beszédet egy dakkai tömeggyűlésen: ebben felszabadító harcra szólította fel népét. A pakisztáni hadsereg hamarosan támadást indított a keleti országrész lázadói ellen, Mudzsib sejket pedig, aki kikiáltotta Banglades függetlenségét, börtönbe vetették. Az év végéig tartó háború (India beavatkozásának köszönhetően) Pakisztáni vereséggel zárult, így a gyakorlatban is megalakult az új független ország. A sejk még börtönben volt, amikor megválasztották államfőnek, de hamarosan nemzetközi nyomásra szabadon engedték. 1972 elején államfő helyett miniszterelnök lett. Kormánya idején Banglades nemzetközi szervezetek tagjává vált, több területen (például az oktatásban) fejlődés mutatkozott, ám a háború után romokban heverő gazdaságot nem sikerült jelentősen fejleszteni, megjelent a korrupció, 1974-ben pedig éhínség pusztított az országban. A csökkenő népszerűségű kormányfő 1975 elején államelnökké nevezte ki magát, és szocialista típusú egypártrendszert vezetett be. Politikai tisztogatások kezdődtek, a sajtószabadságot korlátozták. Nyáron egy csoport fegyveres tört rá az elnökre, és családjának számos tagjával együtt meggyilkolták. (hu)
|
