Property Value
dbo:abstract
  • A Muramasa: The Demon Blade vagy ahogy Japánban ismert Oboro Muramasza (朧村正, ’Ködös Muramasza’), , melyet a Vanillaware fejlesztett Wii , illetve később PlayStation Vita kézikonzolra. Az eredeti játékot 2009-ben jelentette meg a (Japán), az (Észak-Amerika), valamint a Rising Star Games (Európa). A Vita-változatot 2013-ban adta ki Japánban a , illetve az Aksys Games nyugaton. A Muramasa kétdimenziós oldalnézetes perspektívát alkalmaz, játékmenete harcrendszer köré épül fel, miközben szerepjátékos elemeket, így fejlődést és küldetéseket is magába foglal. A Muramasa az Edo-kor kor alatt, Japán legnagyobb szigetén, Honsún játszódik. Az uralkodó sógun, hatalomvágya miatt konfliktusok alakulnak ki a démonkardok – olyan szamurájpengék, melyek arra kényszerítik viselőiket, hogy másokat mészároljanak le, majd tragédiákkal és őrülettel sújtják őket – feletti tulajdonjogon. A játék története két különböző, ezen konfliktussal összekapcsolható főszereplő köré összpontosul — Momohime, egy fiatal nő, akit megszállt a bosszúszomjas Izuna Dzsinkuro rónin szelleme; illetve Kiszuke, egy emlékezetét vesztett nindzsa, aki egy elfeledett bűntett miatt menekül és kapcsolatba hozható a tragédiával, melyben elpusztult Momohime családja. A Vita-átirat Genroku Legends (元禄怪奇譚; Hepburn: Genroku Kaikitan) cím alatt négy önálló, a japán folklóron alapuló történetet is tartalmaz. A Muramasa fogalmi munkálatai az fejlesztésé közben kezdődtek meg. Az Odin Sphere akciódús játékmenetének csiszolása mellett nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a játék helyszíne korhű legyen. A játék nyugati kiadása megtartotta a japán szinkronsávokat, hogy ezzel is megőrizzék annak hangulatát. A Muramasa visszafogott eladások és megosztottól pozitív kritikai fogadtatás mellett jelent meg: a grafikáját általánosan elismerték, viszont a játékmenete megosztotta a véleményeket és a története is vegyes visszhangra talált. A nyugaton Muramasa Rebirth címen megjelent Vita-átirat erős eladások és az eredeti változathoz hasonló fogadtatás kíséretében jelent meg. (hu)

dbo:artist
dbo:computingPlatform
dbo:developer
dbo:director
dbo:genre
dbo:type
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1386899 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 10731 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23769620 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:fejlesztő
prop-hu:játékmódok
prop-hu:kiadásiDátum
  • --11-27
prop-hu:korhatár
  • ESRB: T (hu)
  • PEGI: 12+ (hu)
  • CERO: B (hu)
  • ESRB: T (hu)
  • PEGI: 12+ (hu)
  • CERO: B (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:művész
  • Kamitani George (hu)
  • Kamitani George (hu)
prop-hu:név
  • Muramasa: The Demon Blade (hu)
  • Muramasa: The Demon Blade (hu)
prop-hu:pegiBesorolás
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:platformok
prop-hu:producer
  • Hasimoto Josifumi (hu)
  • Hasimoto Josifumi (hu)
prop-hu:rendező
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:író
  • Kamitani George (hu)
  • Kamitani George (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Muramasa: The Demon Blade (hu)
  • Muramasa: The Demon Blade (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Muramasa: The Demon Blade (hu)
  • Muramasa: The Demon Blade (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of