Property Value
dbo:abstract
  • A Mária-tisztelet Szűz Mária megkülönböztetett tisztelete a keresztény egyházakban. Mária tisztelete nem azonos Isten imádásával, de több a szentek tiszteleténél. Az ortodox keleti egyházakban és a római katolikus egyházban kivételes tisztelet (hüperdúlia) illeti meg, ez az a nagyobb tisztelet, amelyet kivételes helyzete miatt a szenteknek szokásosan kijáró tisztelethez képest megilleti. Valamennyi angyalnál és szentnél magasabban áll, mint Istenanya, aki az eredeti bűn szeplője nélkül fogantatott, s a mennyben érdemeivel és dicsőségével az összes angyalt, szentet, boldogot megelőzi, és a legnagyobb közbenjárói hatalommal rendelkezik. A Mária-tisztelet kiterjedten keleten kezdődött a 4. században, majd nyugaton is egyre inkább meghonosodott. A középkor közepén már uralkodó helyet foglalt el a keresztény Európában, majd azután a protestantizmus megjelenésével ismét háttérbe szorult. A bizánci művészet királynői méltóságban, hieratikus fenségben (Hodigitria-ikontípus), és az anyaságot hangsúlyozva (Galaktotrophusza-, Eleusza-ikontípus) egyaránt megjeleníti. A katolikus egyház Mária-képe a középkori teológiában, elsősorban Clairvaux-i Szent Bernát mariológiájában kristályosodott ki. Örök szüzessége által a tisztaság erényének megtestesítője; anyasága kiválasztottság, csodás termékenység, az isteni kegy, a Megváltás művének kezdőpontja, az isteni fenség részese. A Van Eyck testvérpár genti oltárán Mária királynői fenségben, az Isten jobbján látható; a feje körüli felirat: "mert ékesebb a napnál és fenségesebb minden csillagképnél. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1485913 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 24964 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23672458 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Mária-tisztelet (hu)
  • Mária-tisztelet (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of