Property Value
dbo:abstract
  • Márton Áron (Csíkszentdomokos, 1896. augusztus 28. – Gyulafehérvár, 1980. szeptember 29.) az erdélyi katolikus egyház püspöke. Jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. „Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmű utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére. Áron püspök a bécsi döntés után Dél-Erdélyben maradt, Gyulafehérvárról kormányozta egyházmegyéjét. A háború alatt, és az azt követő nehéz években az emberi jogok és a keresztény szeretet következetes, kiegyensúlyozott, bátor képviselője volt”. „…olyan püspök volt, aki nemcsak szerette a rá bízottakat, hanem ismerte is őket. Ő még nem átallotta kikérni a társadalom világi kutatóinak, a szakértőknek a véleményét, odafigyelt a szociológusok és szociográfusok adataira és következtetéseire; ő még hosszú távú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. Nemcsak sziklaszilárd volt, amint ezt sokan legjellemzőbb erényének tartják, hanem – bölcsessége és műveltsége mellett – okos is.” „Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatábanaz üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.”1944-ben Kolozsvárott tartott beszéde (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 51144 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 37269 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23709889 (xsd:integer)
prop-hu:accd
  • 2015-06-11 (xsd:date)
prop-hu:archívdátum
  • 2015-06-13 (xsd:date)
prop-hu:archívurl
prop-hu:cím
  • Márton Áron szócikk. Kereszténydemokrácia Tudásbázis, Barankovics István Alapítvány (hu)

prop-hu:nemzetiség
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:típus
  • püspök (hu)
  • püspök (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Márton Áron (hu)
  • Márton Áron (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of