Property Value
dbo:abstract
  • A második generációs vadászrepülőgépek az 1950-es évek második fele és az 1960-as évek vége között gyártott katonai repülőgépek. Ezek a gépek lépték át először a hangsebességet, fedélzetükön megjelentek az irányított légiharc-rakéták. Az atomháború küszöbén álló fegyveres erők legfontosabb csapásmérői az atomfegyverrel felszerelt nehézbombázó repülőgépek voltak, a légvédelem gerincét pedig a bombázókat minden időben, minél messzebbről megsemmisíteni képes alkották. A repülőgépekre a korábbi helyett az ekkor feltalált deltaszárnyat terveznek, ez kisebb légellenállás mellett nagyobb felületű, szilárdabb és több tüzelőanyag fér bele. Felfedezték a területszabályt, a repülőgépeket úgy tervezik, hogy a repülés irányára merőleges keresztmetszetük a gép hosszában nagyjából állandó legyen, vagy egyenletesen változzon. Ennek jellegzetes ismérve a szárnyak csatlakozásánál a törzs elvékonyodása, a „kólásüveg-forma” (Például az F–5 Tiger II és a Szu–7 repülőgépeken.) A nagy sebességű repülőgépek le- és felszállási tulajdonságai meglehetősen rosszak voltak. A repülőgépekből elhagyták a korszerűtlennek kikiáltott gépágyúkat, fegyverzetük kizárólag az ekkor elterjedő irányított légiharc-rakétákból állt, ami később, a megbosszulta magát. A második generációs vadászrepülőgépek ma is nagy tömegben állnak hadrendben, korszerűsítés után meglehetősen költséghatékonyan képesek feladataikat ellátni, bár üzembiztonságuk kívánnivalókat hagy maga után. Jelentős típusok: * Kanada * * Franciaország * * Mirage III * India * HF–24 Marut * Svédország * Saab J 35 Draken * Szovjetunió * Mikojan–Gurjevics MiG–21 * Mikojan–Gurjevics MiG–19 * Anglia * English Electric Lightning * De Havilland Sea Vixen * Gloster Javelin * Egyesült Államok * Chance-Vought F–8 Crusader * Grumman * Republic F–105 Thunderchief * Lockheed F–104 Starfighter * Convair F–102 Delta Dagger * Convair F–106 Delta Dart * North American F–100 Super Sabre (hu)

dbo:wikiPageID
  • 117792 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2772 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21437458 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Második generációs vadászrepülőgép (hu)

owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of