| dbo:abstract
|
- A grammatikában a „múlt idő” terminus általánosan az igeidő egyik alapvető jelentését nevezi meg, amellyel a beszélő a közlés ideje elé helyezi az igével kifejezett cselekvést, történést, állapotot stb. A múlt idő két másik alapvető időre vonatkozó jelentéssel áll ellentétben, a jelennel és a jövővel. Egyes nyelvekben több múlt idejű alak van, több paradigma, amelyek a múlt időnek több árnyalati jelentését fejezik ki. Ez a meghatározás csak a múlt idő „abszolút”-nak nevezett használatát fedi, azaz csupán a közlés idejéhez viszonyítottat. Ez főleg egyszerű mondatban és főmondatban van meg. Egy ige múlt ideje relatív használatú is lehet, ha egy másik ige egyéb alapvető idejéhez vagy egy másik múlt idejű alakjához viszonyul, főleg amikor mindkét ige ugyabban az összetett mondatban van. Nyelvtől függően több vagy kevesebb múlt idejű alak van. Ezek igemód, igenem, igeszemlélet, igejelleg, időbeli viszony, nyelvi regiszter és pragmatikai tényezők szerint különböznek. Ugyancsak ezen fogalmaktól függően vannak egyszerű és összetett múlt idejű alakok: az előbbieket toldalék jelöli, az utóbbiakat segédige. Az egyszerű alakok főleg viszonylag magas fokú szintetizmussal, az összetettek főleg viszonylag magas fokú analitizmussal rendelkező nyelvekre jellemzőek. Egyes nyelvekben, mint a francia, az angol vagy a román, nincsenek az igeszemléletre és az igejellegre specifikus morfémák. Ezeket főleg az ige lexikai jelentése és egyes időalakok fejezik ki. Például a franciában az egyszerű múlt idő a befejezett szemléletet is kifejezi, a folyamatos múlt idő pedig a folyamatos szemléletet is. Más nyelvekben, mint a szláv nyelvek, az igeszemléletet és az igejelleget specifikus toldalékok fejezik ki, és csak bizonyos szemléletű igék tehetők bizonyos igeidőkbe. A múlt idejű jelentést nem mindig szokásosan rá használt időalak fejezi ki, hanem jelen idejű alak is, az úgynevezett „történelmi” vagy „elbeszélő” jelen. Ugyanakkor múlt idejű alakok olykor más igeidőt fejeznek ki, mint a szokásosat. (hu)
- A grammatikában a „múlt idő” terminus általánosan az igeidő egyik alapvető jelentését nevezi meg, amellyel a beszélő a közlés ideje elé helyezi az igével kifejezett cselekvést, történést, állapotot stb. A múlt idő két másik alapvető időre vonatkozó jelentéssel áll ellentétben, a jelennel és a jövővel. Egyes nyelvekben több múlt idejű alak van, több paradigma, amelyek a múlt időnek több árnyalati jelentését fejezik ki. Ez a meghatározás csak a múlt idő „abszolút”-nak nevezett használatát fedi, azaz csupán a közlés idejéhez viszonyítottat. Ez főleg egyszerű mondatban és főmondatban van meg. Egy ige múlt ideje relatív használatú is lehet, ha egy másik ige egyéb alapvető idejéhez vagy egy másik múlt idejű alakjához viszonyul, főleg amikor mindkét ige ugyabban az összetett mondatban van. Nyelvtől függően több vagy kevesebb múlt idejű alak van. Ezek igemód, igenem, igeszemlélet, igejelleg, időbeli viszony, nyelvi regiszter és pragmatikai tényezők szerint különböznek. Ugyancsak ezen fogalmaktól függően vannak egyszerű és összetett múlt idejű alakok: az előbbieket toldalék jelöli, az utóbbiakat segédige. Az egyszerű alakok főleg viszonylag magas fokú szintetizmussal, az összetettek főleg viszonylag magas fokú analitizmussal rendelkező nyelvekre jellemzőek. Egyes nyelvekben, mint a francia, az angol vagy a román, nincsenek az igeszemléletre és az igejellegre specifikus morfémák. Ezeket főleg az ige lexikai jelentése és egyes időalakok fejezik ki. Például a franciában az egyszerű múlt idő a befejezett szemléletet is kifejezi, a folyamatos múlt idő pedig a folyamatos szemléletet is. Más nyelvekben, mint a szláv nyelvek, az igeszemléletet és az igejelleget specifikus toldalékok fejezik ki, és csak bizonyos szemléletű igék tehetők bizonyos igeidőkbe. A múlt idejű jelentést nem mindig szokásosan rá használt időalak fejezi ki, hanem jelen idejű alak is, az úgynevezett „történelmi” vagy „elbeszélő” jelen. Ugyanakkor múlt idejű alakok olykor más igeidőt fejeznek ki, mint a szokásosat. (hu)
|
