dbo:abstract
|
- A NASCAR Cup Series, sokszor egyszerűen Cup vagy Cup Series a NASCAR által működtetett legnépszerűbb amerikai autós versenysorozat. Sokszor hibásan magával a NASCAR-ral azonosítják. A sorozat hivatalos neve általában a főszponzorhoz kapcsolódott. Így a ma Cup Seriesként ismert bajnokság 1949-ben Strictly Stock Series, 1950-től 1970-ig Grand National Series, 1971-től 2003-ig Winston Cup Series, 2007-ig Nextel Cup Series, 2008–16 között Sprint Cup Series, legutoljára, 2017 és 2019 között pedig Monster Energy NASCAR Cup Series. A versenyzők egy-egy versenyen nem csak a verseny végén elért pozíció, hanem az élen töltött körök alapján is kapnak pontot. A szezon két részből áll, 26 és 10 versenyből. A legjobb 12 versenyző az első szakasz után egy kiemelés szerint versenyez az utolsó 10 versenyen, kiegyenlítendő a pontkülönbségeket. Az utolsó 10 verseny neve Chase for the Championship. 2008-ban Jimmie Johnson lett a NASCAR történetének második pilótája után, aki egymás után háromszor meg tudta nyerni a sorozatot. Johnson ekkor a kupa mellett egy hét millió dolláros elismerést is kapott. Bár a versenyek nagy része az egykori Amerikai Konföderációs Államok területén van, ma a Sprint Cup a hat legnézettebb sportrendezvény egyike az USA-ban. A legnagyobb presztízzsel bíró versenyt, a Daytona 500-at 2009-ben 16 millióan látták az országban. Korábban Kanadában is tartottak versenyeket, továbbá bemutató versenyek voltak Japánban és Ausztráliában is. Az autók egyediek az autósport világában. A motorok elég erősek ahhoz, hogy az autók elérjenek akár 320–330 km/órás sebességet is, viszont a kezelhetőségük a többi versenyautóhoz képest elég gyenge. (hu)