Property Value
dbo:abstract
  • Körös-nadányi báró Nadányi Miklós (szlov. Mikuláš Nadaný, lat. Nicolaus Nadany) szőgyéni, verebélyi (1644), majd nógrádi (1654-1663) várkapitány. Az első verebélyi illetőségű személy akiről portré maradt fenn. 1626-ban említik először Verebély budai pasa általi ostromának visszaverésekor. 1638-ban bevádolták a béke megszegéséért és fogságba vetették, de Esterházy Pál közbenjárt érte és végül szabadon engedték. 1639-től Nógrád várának alkapitánya mellett. 1642-ben Drégelypalánk helyett Szőgyén kapitányságát kapta. 1646-ban tiltakozott Esztergom vármegye közgyűlésén az ellene felhozott vádak ellen. 1646-ban Érsekújvárból kiindulva a Nyitra vidékéről elvonulóban lévő törököket a Vezekényi csatában szétverte és a foglyokat kiszabadította. 1652-ben a 2. Vezekényi csatában, melyben négy Esterházy esett el, maga Forgách Ádám hívta harcba. 100 lovasból álló hada nagy veszteségeket szenvedett és ő maga is lováról lefordulván egy török buzogányától sérült meg. Ezen csatáról is maradt fenn ábrázolás. 1652-ben Nyitra vármegye követe. 1654-től a töröknek való átadásáig (1663) Nógrád főkapitánya. Összetűzésbe került Bercsényi Imrével. 1659-ben vitézségeiért I. Lipót bárói rangra emelte. 1663 körül a verebélyi várat vejének ajándékozta, aki özvegy lányát Zsófiát vette feleségül, míg Érsekújvár eleste után a nógrádi várat ellenállás nélkül engedte át Apaffynak és a töröknek. Nógrád eleste után további véghelyeket pusztítottak el, vagy adták meg magukat. Ezek után többé nem szerepel a forrásokban. Felesége Mindszenty Magdolna volt. Mivel egyetlen fia 1671-ben lévai kapitányként meghalt, 3 lányával a bárói ága kihalt. Első címerében két pontyot tartó kar látható, későbbi címere a pontyot tartó karok mellett két oroszlánt és 3 kiütött fogat tartalmazott. 1649-ben használt pecsétjéről Frederik Federmayer közölt adatokat. Komáromszemerei birtokrészeit 1654-ben Tánczos Péternek zálogosítja el. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 394795 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4441 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23453417 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Nadányi Miklós (hu)
  • Nadányi Miklós (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of