Property Value
dbo:abstract
  • A második magyar köztársaság első kormányát Nagy Ferenc vezette. Az addigi miniszterelnök, Tildy Zoltán a köztársasági elnöki székbe került át. Az új kormány a Független Kisgazdapárt programját akarta megvalósítani, három fő feladatának tekintette a szabad választások biztosítását, a békeszerződés aláírását és a megszálló szovjet csapatok kivonását. A Nagy Ferenc-kormány jól látta, hogy a Szovjetunióval való szívélyes viszony reálpolitikai szempontokból szükséges, ugyanakkor érzékelte a kommunisták által jelentett veszélyt is. A kormány sikeresen küzdött meg az inflációval, bevezette az új fizetőeszközt, a forintot. A háború utáni újjáépítés és a párizsi békeszerződés aláírása is e kormány munkája volt. 1946-47 fordulóján egyre inkább látszott, hogy az addigi viszonyok nem fenntarthatóak. A kormány ellenezte a hároméves terv bevezetését és a bankok államosítását, de a Szövetséges Ellenőrző Bizottság támogatta kommunisták ellen nem tudott védekezni. Az MKP nyomására a Kisgazdapárt egyre több képviselőt zárt ki sorai közül. 1947 februárjában a szovjetek elhurcolták Kovács Bélát, az FKGP pártfőtitkárát. Nagy Ferenc miniszterelnököt svájci nyaralásának idején, 1947. június 1-jén zsarolással kényszerítették lemondásra. A „szalámitaktika” által felaprózott kisgazdapárt után Dinnyés Lajos alapított kormányt. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1415533 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 11296 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23628824 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • Bölöny József (hu)
  • Bölöny József (hu)
prop-hu:edition
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:előzőKormány
prop-hu:időhossz
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 9630564025 (xsd:decimal)
prop-hu:kormányfő
  • Nagy Ferenc (hu)
  • Nagy Ferenc (hu)
prop-hu:következőKormány
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:név
  • Nagy Ferenc-kormány (hu)
  • Nagy Ferenc-kormány (hu)
prop-hu:publisher
  • Akadémiai (hu)
  • Akadémiai (hu)
prop-hu:pártok
prop-hu:title
  • Magyarország kormányai 1848–19922004 (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1992 (xsd:integer)
prop-hu:államforma
  • köztársaság (hu)
  • köztársaság (hu)
prop-hu:államfő
  • Tildy Zoltán (hu)
  • Tildy Zoltán (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Nagy Ferenc-kormány (hu)
  • Nagy Ferenc-kormány (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előzőKormány of
is prop-hu:következőKormány of
is foaf:primaryTopic of