| dbo:abstract
|
- A nagy doxológia a római katolikus mise „Gloria in Excelsis Deo” („Dicsőség a magasságban Istennek!”) kezdetű – legtöbbször énekelt – imája, amelyet a köznapi szóhasználatban – első szava után – csaknem mindig Dicsőségnek vagy Glóriának neveznek. Szövege ritmikus próza, amely egyszerre dicsőíti az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Az ünnepi szentmise állandó része, a Kyrie eleison után. A Glória (és a ) azoknak a zsoltároknak az egyedüli maradványai, amelyeket magánemberek írtak (psalmi idiotici), és nem közvetlenül a Bibliából származnak. Szövegük szépsége a keresztény líra kivirágzását példázza az üldözések időszakában. A Glória az egyik legrégibb keresztény ima. Szövege eredetileg görög nyelvű volt. Egy korábbi változata a 3. századra datálható (de az is lehet, hogy az elsőre). Az ortodox egyházban egy hosszabb, 4. századi eredetű változatát éneklik. Először Teleszphorosz pápa (128–139) rendelte el, hogy legyen része a liturgiának és karácsonykor énekeljék, Szümmakhosz pápa (498–514) már minden vasárnapra kötelezőnek rendelte. Húsvétkor papok énekelhették. A középkorban számos elferdített változata vált ismertté, hiába tiltották őket. A mai római katolikus liturgia szerint főünnepeken, ünnepeken és vasárnaponként éneklik vagy mondják, kivéve az adventi és nagyböjti időt. (hu)
- A nagy doxológia a római katolikus mise „Gloria in Excelsis Deo” („Dicsőség a magasságban Istennek!”) kezdetű – legtöbbször énekelt – imája, amelyet a köznapi szóhasználatban – első szava után – csaknem mindig Dicsőségnek vagy Glóriának neveznek. Szövege ritmikus próza, amely egyszerre dicsőíti az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Az ünnepi szentmise állandó része, a Kyrie eleison után. A Glória (és a ) azoknak a zsoltároknak az egyedüli maradványai, amelyeket magánemberek írtak (psalmi idiotici), és nem közvetlenül a Bibliából származnak. Szövegük szépsége a keresztény líra kivirágzását példázza az üldözések időszakában. A Glória az egyik legrégibb keresztény ima. Szövege eredetileg görög nyelvű volt. Egy korábbi változata a 3. századra datálható (de az is lehet, hogy az elsőre). Az ortodox egyházban egy hosszabb, 4. századi eredetű változatát éneklik. Először Teleszphorosz pápa (128–139) rendelte el, hogy legyen része a liturgiának és karácsonykor énekeljék, Szümmakhosz pápa (498–514) már minden vasárnapra kötelezőnek rendelte. Húsvétkor papok énekelhették. A középkorban számos elferdített változata vált ismertté, hiába tiltották őket. A mai római katolikus liturgia szerint főünnepeken, ünnepeken és vasárnaponként éneklik vagy mondják, kivéve az adventi és nagyböjti időt. (hu)
|
