| dbo:abstract
|
- Nagy londoni tűzvész néven ismert az a tűzvész, amely 1666. szeptember 2. és 5. között pusztította az angol fővárost. A lángok a középkori városmagban, a City of Londonban csaptak föl, és, bár nem érték el, de komolyan veszélyeztették az arisztokraták lakta Westminstert, II. Károly angol király Whitehall-palotáját és a legtöbb külvárosi nyomornegyedet. A tűz 13 200 házat, 87 , a régi Szent Pál-székesegyházat és a City legtöbb hatósági épületét felemésztette. Becslések szerint a belváros 80 000 lakosa közül 70 000 otthona lett semmivé. A halálos áldozatok száma ismeretlen és kevésnek becsült, mivel csupán hat halálesetet jegyeztek fel. Manapság azonban vitatják ezt, mivel a szegény és középosztálybeli áldozatokat nem rögzítették a források, és a hő sok áldozat testét elhamvaszthatta, elpusztítva minden felismerhető nyomot. A tűz egy királyi pékségben, a Pudding Lane-en keletkezett, ahol Thomas Farriner (vagy Farynor), a pékség vezetője figyelmen kívül hagyta, hogy az egyik kemencéjében nem aludt ki a parázs. Ennek következtében 1666. szeptember 2-án, vasárnap, nem sokkal éjfél után ütött ki a tűz. A lángok gyorsan terjedtek nyugat felé. A korabeli legjelentősebb védekezési eszköz, a házak lerombolásával történő tűzgátak kialakítása a kelleténél jóval később kezdődtek a londoni főpolgármester, Sir Thomas Bloodworth tehetetlensége és határozatlansága miatt. Mire vasárnap éjjelre kiadták a parancsot a magas fokú védekezésre, a tűz már olyan erős lett, hogy a legtöbb próbálkozásnak ellenállt. Hétfőn a tűz észak felé terjedt, és elérte a City szívét. Az utcákon megbomlott a rend, amikor külföldi szándékos gyújtogatókról kezdtek beszélni. A hajléktalanok főleg a hollandokra és franciákra gyanakodtak, mivel éppen akkor folyt a második angol-holland háború. Ezen bevándorlók így lincselések és utcai erőszak áldozativá váltak. Kedden a tűz a belváros legtöbb területére átterjedt, elpusztítva a Szent Pál-katedrálist, valamint átjutott a is, ezzel többek között II. Károly westminsteri udvarát veszélyeztetve. Ezalatt folyamatosan próbálták szervezett körülmények között csillapítani a lángokat, eredménytelenül. Végül az, hogy mégis sikerült eloltani a tüzet, két tényezőnek volt köszönhető: az erős keleti szél csillapodott, és a londoni Tower helyőrségének puskaporral sikerült tűzgátakat kialakítaniuk, ami megfékezte a további terjedést keleti irányba. A katasztrófa okozta társadalmi és gazdasági problémák rendkívüli mértékűek voltak. II. Károly arra buzdította a londoniakat, hogy hagyják el a várost, és máshol telepedjenek le, mivel a király félt egy esetleges lázadás kitörésétől a nincstelen menekültek körében. A tűzvész után London utcáit lényegében a korábbinak megfelelően építették újjá, annak ellenére, hogy számos radikális változtatást is javasoltak. (hu)
- Nagy londoni tűzvész néven ismert az a tűzvész, amely 1666. szeptember 2. és 5. között pusztította az angol fővárost. A lángok a középkori városmagban, a City of Londonban csaptak föl, és, bár nem érték el, de komolyan veszélyeztették az arisztokraták lakta Westminstert, II. Károly angol király Whitehall-palotáját és a legtöbb külvárosi nyomornegyedet. A tűz 13 200 házat, 87 , a régi Szent Pál-székesegyházat és a City legtöbb hatósági épületét felemésztette. Becslések szerint a belváros 80 000 lakosa közül 70 000 otthona lett semmivé. A halálos áldozatok száma ismeretlen és kevésnek becsült, mivel csupán hat halálesetet jegyeztek fel. Manapság azonban vitatják ezt, mivel a szegény és középosztálybeli áldozatokat nem rögzítették a források, és a hő sok áldozat testét elhamvaszthatta, elpusztítva minden felismerhető nyomot. A tűz egy királyi pékségben, a Pudding Lane-en keletkezett, ahol Thomas Farriner (vagy Farynor), a pékség vezetője figyelmen kívül hagyta, hogy az egyik kemencéjében nem aludt ki a parázs. Ennek következtében 1666. szeptember 2-án, vasárnap, nem sokkal éjfél után ütött ki a tűz. A lángok gyorsan terjedtek nyugat felé. A korabeli legjelentősebb védekezési eszköz, a házak lerombolásával történő tűzgátak kialakítása a kelleténél jóval később kezdődtek a londoni főpolgármester, Sir Thomas Bloodworth tehetetlensége és határozatlansága miatt. Mire vasárnap éjjelre kiadták a parancsot a magas fokú védekezésre, a tűz már olyan erős lett, hogy a legtöbb próbálkozásnak ellenállt. Hétfőn a tűz észak felé terjedt, és elérte a City szívét. Az utcákon megbomlott a rend, amikor külföldi szándékos gyújtogatókról kezdtek beszélni. A hajléktalanok főleg a hollandokra és franciákra gyanakodtak, mivel éppen akkor folyt a második angol-holland háború. Ezen bevándorlók így lincselések és utcai erőszak áldozativá váltak. Kedden a tűz a belváros legtöbb területére átterjedt, elpusztítva a Szent Pál-katedrálist, valamint átjutott a is, ezzel többek között II. Károly westminsteri udvarát veszélyeztetve. Ezalatt folyamatosan próbálták szervezett körülmények között csillapítani a lángokat, eredménytelenül. Végül az, hogy mégis sikerült eloltani a tüzet, két tényezőnek volt köszönhető: az erős keleti szél csillapodott, és a londoni Tower helyőrségének puskaporral sikerült tűzgátakat kialakítaniuk, ami megfékezte a további terjedést keleti irányba. A katasztrófa okozta társadalmi és gazdasági problémák rendkívüli mértékűek voltak. II. Károly arra buzdította a londoniakat, hogy hagyják el a várost, és máshol telepedjenek le, mivel a király félt egy esetleges lázadás kitörésétől a nincstelen menekültek körében. A tűzvész után London utcáit lényegében a korábbinak megfelelően építették újjá, annak ellenére, hogy számos radikális változtatást is javasoltak. (hu)
|
| prop-hu:szerző
|
- Evelyn, John (hu)
- Hanson, Neil (hu)
- Leasor, James (hu)
- Morgan, Kenneth O. (hu)
- Pepys, Samuel (hu)
- Porter, Roy (hu)
- Reddaway, T. F. (hu)
- Samuel Pepys (hu)
- Sheppard, Francis (hu)
- Tinniswood, Adrian (hu)
- Evelyn, John (hu)
- Hanson, Neil (hu)
- Leasor, James (hu)
- Morgan, Kenneth O. (hu)
- Pepys, Samuel (hu)
- Porter, Roy (hu)
- Reddaway, T. F. (hu)
- Samuel Pepys (hu)
- Sheppard, Francis (hu)
- Tinniswood, Adrian (hu)
|
