Property Value
dbo:abstract
  • A nagy tisztogatás a Joszif Visszarionovics Sztálin által kezdeményezett, 1934 és 1940 között a Szovjetunióban végrehajtott politikai elnyomást jelöli. A kommunista párttagokon kívül kiterjedt állami hivatalnokokra, parasztokra, a Vörös Hadsereg vezetőire, továbbá magában foglalt még széles körű rendőri megfigyeléseket, bebörtönzéseket és önkényes kivégzéseket. Az orosz történetírás a legintenzívebb időszaknak az 1937-1938-as korszakot, az úgynevezett Jezsovscsinát (oroszul: Eжовщина) tartja, amely az NKVD korabeli vezetőjéről, Nyikolaj Ivanovics Jezsovról kapta nevét. A tisztogatás Sztálin uralmának konszolidálására, a kommunista párt nem megfelelő elemeitől való megtisztítására irányult. A közvélemény figyelme a kommunista párt vezetőin, illetve az állami hivatalnokokon és vezetőkön végrehajtott tisztogatásra terelődött, ám ezen kívül érintette még a társadalom más rétegeit is; az értelmiségieket, parasztokat, főleg a kuláknak kikiáltottakat. Az NKVD intézkedései kiterjedtek a nemzeti kisebbségekre is, amelyeket azzal vádoltak, hogy ötödik hadoszlop-közösségek. A tisztogatások egy része a hivatalos indoklás szerint kémektől és szabotőröktől való megszabadulást szolgálta. Nyikita Hruscsov 1956-os beszéde (A személyi kultuszról és következményeiről), és újabb kutatások szerint a vádak nagy része kínzásokkal kikényszerített vallomásokon, illetve a korabeli szovjet btk. 58. (ellenforradalmi bűntettekről szóló) cikkelyének laza alkalmazásán alapult. A jogszerű eljárás helyett az esetek nagy részében gyorsított eljárás alapján folytatták le a büntetőügyet. Több százezer áldozatot különböző politikai bűntettekkel (kémkedés, szabotázs, szovjetellenes agitáció, összeesküvés) vádoltak, majd vagy főbe lőtték, vagy Gulágra küldték őket. Rengeteg ember halt meg büntetőtáborokban éhezések, járványok következtében. A nagy tisztogatás még Genrih Grigorjevics Jagoda belügyi népbiztos hivatali ideje alatt kezdődött, s később Jezsov alatt csúcsosodott ki, 1936 szeptembere és 1938 augusztusa között. A tisztogatást az irányvonalnak megfelelően hajtották végre, s rendszeresen a Sztálin vezette PB direkt utasításaira. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1342473 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3316 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23729728 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Nagy tisztogatás (hu)
  • Nagy tisztogatás (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of