Property Value
dbo:abstract
  • A nagyenyedi időszaki sajtó előzményei a 18. század legvégére nyúlnak vissza. 1791-ben a Bethlen Gábor Kollégium ifjúsága megalapította a , amely a következő évben már zsebkönyvet adott ki Próba címmel. A benne megjelent írások közül a Molière-fordítások jelentősebbek. Ennek a zsebkönyvnek azonban a korabeli politikai viszonyok miatt nem lehetett folytatása, hiszen akkoriban még az iskolai színjátszást is betiltotta a hatalom. Jó pár évtized után ezt a zsebkönyvet újabb követte. Ez volt a által szerkesztett és kiadott Virágkosár (1835–1837-ben), melynen lapjain idősebb költők (pl. id. ) alkotásai is szerepeltek. 1837-ben a zsebkönyvet a Gáspár János alapította Tudós Társaság tagjai, az akkori végzős diákok – álnéven közölt – írásai töltötték meg. Közülük Gáspár János, Mentovich Ferenc, Salamon József, Sükei Károly és Czakó Zsigmond vált ismertté. Néhány évvel később - még az időszaki sajtó előzményeként - egy újabb nyomdatermék jelentkezett Enyeden: a Bethlen Kollégium félévi vizsgai jelentései. Az iskola elöljárósága itt közölhette „a felsőbb tudományokat hallgató ifjak s az alsóbb osztályokban tanuló növendékek” névsorát is. Ezeknek a jelentéseknek a sora az 1848-as forradalmi események és az utánuk következő elnyomás miatt félbeszakadt. A Kollégium diáksága csak 1868-ban indíthatta el az évente megjelenő Értesítőket. Az egyes iskolai évek történetén kívül, a század végétől kezdve tudományos szempontból értékes székfoglaló értekezések is jelentek meg a tanárok (Bodrogi János, Szilády Zoltán, Veress Gábor, , , Járai István, Jékely Lajos (Áprily Lajos), , ) tollából. Ezeken kívül figyelmet érdemeltek a rektori évnyitó beszédek, az évfordulókra írott megemlékezések, az elhunyt tanárok és a tanulmányi jelentések – mind bizonyságai a Bethlen Gábor Kollégium szellemi életének, dokumentumai a kollégium történetének. Az első világháború kitörése után a tudományos közlemények kimaradtak az Értesítőkből; azok – különösen a két világháború közötti kisebbségi körülmények között – már csak az iskolai életre vonatkozó adatokat tartalmazták. Az időszaki nyomdatermékek kategóriájába tartoznak a naptárak is, amelyek közül az első a Közhasznú (és közcélú) Nagyenyedi Naptár volt. Ezt Lőcsei (Spielenberg) Lajos indította el 1861-ben (szerkesztői tisztségét a 70-es években is betöltötte), kiadója pedig Wokál János könyvárus volt. A naptárt ebben az időszakban Stein János kolozsvári könyvműhelyében nyomtatták. Az 1890-es években ifj. Cirner József lett a Naptár kiadója, kiadását pedig a Nagyenyedi Könyvnyomda és Papírárugyár Rt. vette át. Ötvenhetedik évfolyama 1918-ban jelent meg, további lapszámokról azonban – a kisebbségi élet körülményei között – nincs adat. A műfaj hagyományaihoz híven ebben a naptárban is sok értékes várostörténeti és ismeretterjesztő közlemény jelent meg: az 1861-es Naptárban a város rövid története, leírás az 1819-es és az 1860. július 17-i nagy árvizekről, amikor az Enyedi-patak az egész Porondot és a bal partján épült, alacsonyabban fekvő városrészt elöntötte. A Naptár az Erdélyi Gazda közleményei alapján gazdasági tanácsokat is tartalmazott: foglalkozott gyümölcsészettel, ipari kérdésekkel, gabonatermesztéssel. Innen lehet tudni, hogy 1881-ben Gyümölcsészeti Egylet alakult Nagyenyeden, amely a következő esztendőben hozzákezdett a gyümölcsnemesítéshez, faiskolát létesített a megyeháza nagy kertjében, és éveken át szállította Pestre, sőt Bécsbe is a pónyik-, batul- és algyógyi almát. 1881-ben állami bronzérmet is nyertek Budapesten. A faiskolát később is fenntartották és választékát újabb fajtákkal gyarapították. Hatása Enyed környékén kívül kiterjedt Erdély távolabbi vidékeire is. Ugyancsak a Közhasznú Nagyenyedi Naptárból tudjuk, hogy 1890-től kezdve a város iparosodására a börtön lakatosműhelye nagy hatást gyakorolt; 1900 után pedig gyógyszerészeti dobozokat gyártó papírárugyár létesült a városban. A gazdasági jelentéseken kívül a Naptárban irodalmi anyag is szerepelt: itt jelent meg Kőváry László történelmi elbeszélése a Két fűzfa vagy Szabó Dezső testvérének, Szabó Jenőnek versei. A szó igazi értelmében vett időszaki sajtótermékek – az előbb említett Értesítőkkel és Naptárakkal párhuzamosan – eléggé későn jelentkeztek Enyed szellemi életében. Az első lap 1876-ban jelent meg. Ez volt az Egyházi és Iskolai Szemle, amelyet dr. Bartók György szerkesztett nyolc évfolyamon át. Rendszeresen, negyedévi melléklettel hetenként jelent meg. E kiadvány sokat foglalkozott a Bethlen Kollégium anyagi kérdéseivel, egyházi, pedagógiai problémákkal. A lap munkatársai jórészt az akkor még Enyeden működő református teológia tanárai sorából kerültek ki: Berde Sándor, Hegedüs Lajos, , Kovács Ödön, , Szabó Sámuel, Székely Ferenc. Egy évvel később, 1877. március 3-án indult Enyed első politikai és társadalmi kérdésekkel foglalkozó hetilapja, a Schreiber József szerkesztette Alsó-Fehér megyei Lapok. Fejléce szerint hetenként kétszer jelent meg, de csak rövid ideig, mert április 25-én megszűnt. A közönség elvárásainak sokkal inkább megfelelt az öt évvel később útjára bocsátott Közérdek, amely 1882-től 1918 őszéig hetenkénti rendszerességgel jelen volt Enyed életében. A „vegyes tartalmú hetilap” kitartó megjelenését az is lehetővé tette, hogy az egykori Alsó-Fehér vármegye székhelyén kormánypárti lapként jelent meg, 1892-től a világháborúig hetenként kétszer is. A lapot dr. Boros Gábor szerkesztette, szerkesztőbizottságát pedig a város akkori vezető értelmisége alkotta: dr. Magyari Károly, Makkai Domokos, Szilágyi Farkas, Szilágyi Gyula, Török Bertalan, Váró Ferenc, majd dr. Farnos Dezső, dr. Szabó Ferenc és dr. Müller Jenő, Enyed egyik legtekintélyesebb ügyvédje. Nagy jelentőséggel bírtak a Közérdek Enyed fejlett művelődési életéről tanúskodó kulturális hírei, tudósításai. A vendégszereplő színtársulatok mellett – amint a cikkekből kiderült – a Műkedvelő Társulat is rendezett előadásokat, a Nagyenyedi Daloskör hangversenyein pedig Beethoven, Meyerbeer, Wagner és más klasszikusok darabjait adták elő Borsai Samu, majd Veress Gábor vezényletével. Az enyedi közönség a korszak legnagyobb művészeit ünnepelhette. Sokáig emlékezetes maradt a város művészetkedvelő közönsége számára Reményi Ede 1891. április 22-i hangversenye, amelyen a nagy művész Liszt Ferenc, Chopin, Schubert műveit, valamint az általa átírt magyar népdalokat játszotta, és úgy fellelkesítette a közönséget, hogy az ifjúság este fáklyásmenettel ünnepelte. 1892. augusztus 6-án – írta egy másik beszámoló – „a legnagyobb magyar tragika”, Jászai Mari aratott addig példátlan sikert az enyedi színpadon Victor Hugo Angelójában, majd másnap, 7-én az Elektrában. Erről az alakításról a lap munkatársai így vélekedtek: „Az nem művészet volt többé, hanem élet, reális, borzadályra ingerlő élet, amelynek láttára elfeledtük, hogy csak festett világot látunk” (1892. augusztus 10.). Az 1890-es években – amint ezt a Közérdekből tudni lehetett – egy vidéki színtársulat Shakespeare-tragédiákat, Katona József Bánk bánját, és az Az ember tragédiáját is előadta a városban nagy sikerrel. A hangversenyek az 1910-es években is folytatódtak, az Iparos Önképzőkörben vagy a vármegyeháza dísztermében. 1917 decemberében Liszt Ferenc- és Puccini-dalok hangzottak el itt, és Tosca nagyáriája. A századfordulón a tudományos életben is emlékezetre méltó kezdeményezések történtek Enyeden: 1890-ben dr. Magyari Károly és dr. Winkler Albert felhívása nyomán megalakult az Alsó-Fehér megyei Orvos- és Gyógyszerészegylet, ami abban az évben, majd 1894-ben és 1897-ben Évkönyvet adott ki. E kiadvány lapjait a szaküléseken elhangzott előadások, szakdolgozatok töltötték meg. A tudományos munka színvonalát az Egyesület által átvett dr. Váradi Sámuel-féle szakkönyvtár biztosította. Hozzájárult a helyi tudományos élet fellendítéséhez az is, hogy 1906-ban a Bethlen Gábor Kollégiumban Fogarasi Albert elnökletével elkezdődtek a szabadlíceumi előadások, amelyek a tudományok eredményei mellett különböző időszerű kérdésekkel foglalkoztatták a nagyközönséget. Ezekről az előadásokról rendszeresen hírt adott a Közérdek. Cikkek jelentek meg a Kollégium egykori diákjáról, Kőrösi Csoma Sándorról is, akinek 1904-ben a város szobrot akart állítani, és erre pénzt is gyűjtöttek. Egy későbbi lapszámban, 1911-ben jellemző epigrammát olvashattak az egykori enyediek a nagy magyar tudósról. Az epigramma így végződik: "Megy Csoma, küzd, nyomorogva kutat, használ a tudásnak, Sír tetemét befogadta s véle keble nagy álmát." Két évvel később, 1913-ban a Bethlen Kollégium dísztermében felavatták Holló Barnabásnak Schoeft Ágoston rajza alapján készült, bronzba öntött mellszobrát, a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházának előcsarnokában felállított szobor másolatát – erről a kiemelkedő eseményről szintén tudomást szerezhettek a Közérdek egykori olvasói. A lap az első világháború idején is megjelent. A Közérdek mellett néhány éven át – a század eleji politikai harcokból érthetően – egy másik lapja is volt Enyednek: gróf Teleki Arvéd által szerkesztett Alsófehér, „az Alsó-Fehér vármegyei egyesült ellenzék hivatalos lapja”. A kiadvány politikai küzdelmekben az 1848-as alapra helyezkedett, és széles körű munkatársi gárdát szervezett. Az enyedi közönség ennek a lapnak a hasábjain találkozott az 1910-es évek első felében Ady Endre költészetével, itt közölte első írásait Berde Mária, és itt jelentkezett – még Jékely Lajos néven – Áprily Lajos is. Két évig – a Közérdek megszűnése után – maradt az enyedi és Enyed környéki magyarság magyar sajtótermék nélkül. Az első próbálkozások után 1921-re sikerült összehozni az Enyedi Újság kiadásához szükséges feltételeket. Megszűnéséig, 1930-ig „hűséges krónikása” a város és környéke eseményeinek. 1931-ben az Enyedi Újság fejlécet változtatott és Enyedi Hírlap néven jelent meg. Az újság szerkesztésében, tartalmában, célkitűzéseiben nem tért el elődjétől. A háború utolsó két évében már nem jelenhetett meg és a bécsi döntéssel megszűnt. A háború utáni gazdasági és politikai helyzet nem tette lehetővé egy magyar nyelvű lap kiadását. A vidék híreiről romániai vonatkozásban 1935-től a Bukarestben megjelenő Előre tudósított. Az Erdélyi Gazda 1871-ben jelent meg kolozsvári szerkesztéssel, mint az Erdélyi Gazdasági Egyesület lapja. 1940-től az Erdélyi Gazdát két helyen szerkesztették és adták ki: Kolozsváron és Enyeden, a bécsi döntés révén Dél-Erdélyben maradt magyar falusi lakosság részére. Négy évig működött az enyedi szerkesztőség (1940-1944). A lap felelős szerkesztője Teleki Ádám, majd Nagy Endre volt, szerkesztője a négy év alatt Kacsó Sándor. Enyed szellemi és társadalmi életében igen jelentős szerepet kapott a lap különösen 1942-44 között, amikor az Enyedi Hírlap már nem jelenhetett meg. Nem csak gazdasági jellegű szakcikkeket közölt, hanem Szellemi Életünk című része céltudatosan népszerűsítette a magyar klasszikus és népi irodalmat. 1944-ben az enyedi központú Erdélyi Gazda megszűnt. A kolozsvári szerkesztésű változat utolsó száma 1945. április 20-án látott napvilágot. A második világháború után több mint 45 éven át Nagyenyednek nem volt magyar nyelvű lapja. Rajon-székhellyé süllyesztették, és a magyar szellemi élet csak a Bethlen Gábor Kollégium kisugárzásában volt jelen a városban. Az 1989. decemberi változással újra történtek kísérletek helyi magyar nyelvű lap indítására: 1990-ben rövid ideig megjelent az Egymásért (a Fehér megyei RMDSZ lapja), majd az Enyedi Hírlap (1991. március–május), amely a tordai Aranyosvidékkel egyesülve Szülőföld címmel látott napvilágot Csávossy György és szerkesztésében. Ezenkívül sokszorosított lapot adott ki a nagyenyedi és felenyedi református gyülekezet Enyedi Sion címmel és a nagyenyedi Ifjúsági Keresztyén Egyesület Enyedi Ifjúság címmel. (hu)
  • A nagyenyedi időszaki sajtó előzményei a 18. század legvégére nyúlnak vissza. 1791-ben a Bethlen Gábor Kollégium ifjúsága megalapította a , amely a következő évben már zsebkönyvet adott ki Próba címmel. A benne megjelent írások közül a Molière-fordítások jelentősebbek. Ennek a zsebkönyvnek azonban a korabeli politikai viszonyok miatt nem lehetett folytatása, hiszen akkoriban még az iskolai színjátszást is betiltotta a hatalom. Jó pár évtized után ezt a zsebkönyvet újabb követte. Ez volt a által szerkesztett és kiadott Virágkosár (1835–1837-ben), melynen lapjain idősebb költők (pl. id. ) alkotásai is szerepeltek. 1837-ben a zsebkönyvet a Gáspár János alapította Tudós Társaság tagjai, az akkori végzős diákok – álnéven közölt – írásai töltötték meg. Közülük Gáspár János, Mentovich Ferenc, Salamon József, Sükei Károly és Czakó Zsigmond vált ismertté. Néhány évvel később - még az időszaki sajtó előzményeként - egy újabb nyomdatermék jelentkezett Enyeden: a Bethlen Kollégium félévi vizsgai jelentései. Az iskola elöljárósága itt közölhette „a felsőbb tudományokat hallgató ifjak s az alsóbb osztályokban tanuló növendékek” névsorát is. Ezeknek a jelentéseknek a sora az 1848-as forradalmi események és az utánuk következő elnyomás miatt félbeszakadt. A Kollégium diáksága csak 1868-ban indíthatta el az évente megjelenő Értesítőket. Az egyes iskolai évek történetén kívül, a század végétől kezdve tudományos szempontból értékes székfoglaló értekezések is jelentek meg a tanárok (Bodrogi János, Szilády Zoltán, Veress Gábor, , , Járai István, Jékely Lajos (Áprily Lajos), , ) tollából. Ezeken kívül figyelmet érdemeltek a rektori évnyitó beszédek, az évfordulókra írott megemlékezések, az elhunyt tanárok és a tanulmányi jelentések – mind bizonyságai a Bethlen Gábor Kollégium szellemi életének, dokumentumai a kollégium történetének. Az első világháború kitörése után a tudományos közlemények kimaradtak az Értesítőkből; azok – különösen a két világháború közötti kisebbségi körülmények között – már csak az iskolai életre vonatkozó adatokat tartalmazták. Az időszaki nyomdatermékek kategóriájába tartoznak a naptárak is, amelyek közül az első a Közhasznú (és közcélú) Nagyenyedi Naptár volt. Ezt Lőcsei (Spielenberg) Lajos indította el 1861-ben (szerkesztői tisztségét a 70-es években is betöltötte), kiadója pedig Wokál János könyvárus volt. A naptárt ebben az időszakban Stein János kolozsvári könyvműhelyében nyomtatták. Az 1890-es években ifj. Cirner József lett a Naptár kiadója, kiadását pedig a Nagyenyedi Könyvnyomda és Papírárugyár Rt. vette át. Ötvenhetedik évfolyama 1918-ban jelent meg, további lapszámokról azonban – a kisebbségi élet körülményei között – nincs adat. A műfaj hagyományaihoz híven ebben a naptárban is sok értékes várostörténeti és ismeretterjesztő közlemény jelent meg: az 1861-es Naptárban a város rövid története, leírás az 1819-es és az 1860. július 17-i nagy árvizekről, amikor az Enyedi-patak az egész Porondot és a bal partján épült, alacsonyabban fekvő városrészt elöntötte. A Naptár az Erdélyi Gazda közleményei alapján gazdasági tanácsokat is tartalmazott: foglalkozott gyümölcsészettel, ipari kérdésekkel, gabonatermesztéssel. Innen lehet tudni, hogy 1881-ben Gyümölcsészeti Egylet alakult Nagyenyeden, amely a következő esztendőben hozzákezdett a gyümölcsnemesítéshez, faiskolát létesített a megyeháza nagy kertjében, és éveken át szállította Pestre, sőt Bécsbe is a pónyik-, batul- és algyógyi almát. 1881-ben állami bronzérmet is nyertek Budapesten. A faiskolát később is fenntartották és választékát újabb fajtákkal gyarapították. Hatása Enyed környékén kívül kiterjedt Erdély távolabbi vidékeire is. Ugyancsak a Közhasznú Nagyenyedi Naptárból tudjuk, hogy 1890-től kezdve a város iparosodására a börtön lakatosműhelye nagy hatást gyakorolt; 1900 után pedig gyógyszerészeti dobozokat gyártó papírárugyár létesült a városban. A gazdasági jelentéseken kívül a Naptárban irodalmi anyag is szerepelt: itt jelent meg Kőváry László történelmi elbeszélése a Két fűzfa vagy Szabó Dezső testvérének, Szabó Jenőnek versei. A szó igazi értelmében vett időszaki sajtótermékek – az előbb említett Értesítőkkel és Naptárakkal párhuzamosan – eléggé későn jelentkeztek Enyed szellemi életében. Az első lap 1876-ban jelent meg. Ez volt az Egyházi és Iskolai Szemle, amelyet dr. Bartók György szerkesztett nyolc évfolyamon át. Rendszeresen, negyedévi melléklettel hetenként jelent meg. E kiadvány sokat foglalkozott a Bethlen Kollégium anyagi kérdéseivel, egyházi, pedagógiai problémákkal. A lap munkatársai jórészt az akkor még Enyeden működő református teológia tanárai sorából kerültek ki: Berde Sándor, Hegedüs Lajos, , Kovács Ödön, , Szabó Sámuel, Székely Ferenc. Egy évvel később, 1877. március 3-án indult Enyed első politikai és társadalmi kérdésekkel foglalkozó hetilapja, a Schreiber József szerkesztette Alsó-Fehér megyei Lapok. Fejléce szerint hetenként kétszer jelent meg, de csak rövid ideig, mert április 25-én megszűnt. A közönség elvárásainak sokkal inkább megfelelt az öt évvel később útjára bocsátott Közérdek, amely 1882-től 1918 őszéig hetenkénti rendszerességgel jelen volt Enyed életében. A „vegyes tartalmú hetilap” kitartó megjelenését az is lehetővé tette, hogy az egykori Alsó-Fehér vármegye székhelyén kormánypárti lapként jelent meg, 1892-től a világháborúig hetenként kétszer is. A lapot dr. Boros Gábor szerkesztette, szerkesztőbizottságát pedig a város akkori vezető értelmisége alkotta: dr. Magyari Károly, Makkai Domokos, Szilágyi Farkas, Szilágyi Gyula, Török Bertalan, Váró Ferenc, majd dr. Farnos Dezső, dr. Szabó Ferenc és dr. Müller Jenő, Enyed egyik legtekintélyesebb ügyvédje. Nagy jelentőséggel bírtak a Közérdek Enyed fejlett művelődési életéről tanúskodó kulturális hírei, tudósításai. A vendégszereplő színtársulatok mellett – amint a cikkekből kiderült – a Műkedvelő Társulat is rendezett előadásokat, a Nagyenyedi Daloskör hangversenyein pedig Beethoven, Meyerbeer, Wagner és más klasszikusok darabjait adták elő Borsai Samu, majd Veress Gábor vezényletével. Az enyedi közönség a korszak legnagyobb művészeit ünnepelhette. Sokáig emlékezetes maradt a város művészetkedvelő közönsége számára Reményi Ede 1891. április 22-i hangversenye, amelyen a nagy művész Liszt Ferenc, Chopin, Schubert műveit, valamint az általa átírt magyar népdalokat játszotta, és úgy fellelkesítette a közönséget, hogy az ifjúság este fáklyásmenettel ünnepelte. 1892. augusztus 6-án – írta egy másik beszámoló – „a legnagyobb magyar tragika”, Jászai Mari aratott addig példátlan sikert az enyedi színpadon Victor Hugo Angelójában, majd másnap, 7-én az Elektrában. Erről az alakításról a lap munkatársai így vélekedtek: „Az nem művészet volt többé, hanem élet, reális, borzadályra ingerlő élet, amelynek láttára elfeledtük, hogy csak festett világot látunk” (1892. augusztus 10.). Az 1890-es években – amint ezt a Közérdekből tudni lehetett – egy vidéki színtársulat Shakespeare-tragédiákat, Katona József Bánk bánját, és az Az ember tragédiáját is előadta a városban nagy sikerrel. A hangversenyek az 1910-es években is folytatódtak, az Iparos Önképzőkörben vagy a vármegyeháza dísztermében. 1917 decemberében Liszt Ferenc- és Puccini-dalok hangzottak el itt, és Tosca nagyáriája. A századfordulón a tudományos életben is emlékezetre méltó kezdeményezések történtek Enyeden: 1890-ben dr. Magyari Károly és dr. Winkler Albert felhívása nyomán megalakult az Alsó-Fehér megyei Orvos- és Gyógyszerészegylet, ami abban az évben, majd 1894-ben és 1897-ben Évkönyvet adott ki. E kiadvány lapjait a szaküléseken elhangzott előadások, szakdolgozatok töltötték meg. A tudományos munka színvonalát az Egyesület által átvett dr. Váradi Sámuel-féle szakkönyvtár biztosította. Hozzájárult a helyi tudományos élet fellendítéséhez az is, hogy 1906-ban a Bethlen Gábor Kollégiumban Fogarasi Albert elnökletével elkezdődtek a szabadlíceumi előadások, amelyek a tudományok eredményei mellett különböző időszerű kérdésekkel foglalkoztatták a nagyközönséget. Ezekről az előadásokról rendszeresen hírt adott a Közérdek. Cikkek jelentek meg a Kollégium egykori diákjáról, Kőrösi Csoma Sándorról is, akinek 1904-ben a város szobrot akart állítani, és erre pénzt is gyűjtöttek. Egy későbbi lapszámban, 1911-ben jellemző epigrammát olvashattak az egykori enyediek a nagy magyar tudósról. Az epigramma így végződik: "Megy Csoma, küzd, nyomorogva kutat, használ a tudásnak, Sír tetemét befogadta s véle keble nagy álmát." Két évvel később, 1913-ban a Bethlen Kollégium dísztermében felavatták Holló Barnabásnak Schoeft Ágoston rajza alapján készült, bronzba öntött mellszobrát, a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházának előcsarnokában felállított szobor másolatát – erről a kiemelkedő eseményről szintén tudomást szerezhettek a Közérdek egykori olvasói. A lap az első világháború idején is megjelent. A Közérdek mellett néhány éven át – a század eleji politikai harcokból érthetően – egy másik lapja is volt Enyednek: gróf Teleki Arvéd által szerkesztett Alsófehér, „az Alsó-Fehér vármegyei egyesült ellenzék hivatalos lapja”. A kiadvány politikai küzdelmekben az 1848-as alapra helyezkedett, és széles körű munkatársi gárdát szervezett. Az enyedi közönség ennek a lapnak a hasábjain találkozott az 1910-es évek első felében Ady Endre költészetével, itt közölte első írásait Berde Mária, és itt jelentkezett – még Jékely Lajos néven – Áprily Lajos is. Két évig – a Közérdek megszűnése után – maradt az enyedi és Enyed környéki magyarság magyar sajtótermék nélkül. Az első próbálkozások után 1921-re sikerült összehozni az Enyedi Újság kiadásához szükséges feltételeket. Megszűnéséig, 1930-ig „hűséges krónikása” a város és környéke eseményeinek. 1931-ben az Enyedi Újság fejlécet változtatott és Enyedi Hírlap néven jelent meg. Az újság szerkesztésében, tartalmában, célkitűzéseiben nem tért el elődjétől. A háború utolsó két évében már nem jelenhetett meg és a bécsi döntéssel megszűnt. A háború utáni gazdasági és politikai helyzet nem tette lehetővé egy magyar nyelvű lap kiadását. A vidék híreiről romániai vonatkozásban 1935-től a Bukarestben megjelenő Előre tudósított. Az Erdélyi Gazda 1871-ben jelent meg kolozsvári szerkesztéssel, mint az Erdélyi Gazdasági Egyesület lapja. 1940-től az Erdélyi Gazdát két helyen szerkesztették és adták ki: Kolozsváron és Enyeden, a bécsi döntés révén Dél-Erdélyben maradt magyar falusi lakosság részére. Négy évig működött az enyedi szerkesztőség (1940-1944). A lap felelős szerkesztője Teleki Ádám, majd Nagy Endre volt, szerkesztője a négy év alatt Kacsó Sándor. Enyed szellemi és társadalmi életében igen jelentős szerepet kapott a lap különösen 1942-44 között, amikor az Enyedi Hírlap már nem jelenhetett meg. Nem csak gazdasági jellegű szakcikkeket közölt, hanem Szellemi Életünk című része céltudatosan népszerűsítette a magyar klasszikus és népi irodalmat. 1944-ben az enyedi központú Erdélyi Gazda megszűnt. A kolozsvári szerkesztésű változat utolsó száma 1945. április 20-án látott napvilágot. A második világháború után több mint 45 éven át Nagyenyednek nem volt magyar nyelvű lapja. Rajon-székhellyé süllyesztették, és a magyar szellemi élet csak a Bethlen Gábor Kollégium kisugárzásában volt jelen a városban. Az 1989. decemberi változással újra történtek kísérletek helyi magyar nyelvű lap indítására: 1990-ben rövid ideig megjelent az Egymásért (a Fehér megyei RMDSZ lapja), majd az Enyedi Hírlap (1991. március–május), amely a tordai Aranyosvidékkel egyesülve Szülőföld címmel látott napvilágot Csávossy György és szerkesztésében. Ezenkívül sokszorosított lapot adott ki a nagyenyedi és felenyedi református gyülekezet Enyedi Sion címmel és a nagyenyedi Ifjúsági Keresztyén Egyesület Enyedi Ifjúság címmel. (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 426592 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18404 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23058248 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Nagyenyedi időszakos sajtótermékek (hu)
  • Nagyenyedi időszakos sajtótermékek (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of