Property Value
dbo:abstract
  • A nagyszebeni zsinagóga a Só utca/Salzgasse/Strada Constituției 11. szám alatti, különálló műemlék épület Nagyszebenben. A templom 1898-ban épült, az egykori Magyar Királyság zsinagógái közül egyedülálló módon firenzei reneszánsz stílusban. A korszak Budapestjén az Andrássy úti paloták és villák építésénél használták ezt a stílust, de a magyar zsidóság ízlésével lépést nem tartó nagyszebeni közösség nem érezte világiasnak. A hármas tagolású épület nyerstégla homlokzatát vakolt díszítőfelületek tagolják, a középrizalit sarokpilléreit minaretek koronázzák. Belseje a firenzei dómot utánozza, kazettás mennyezettel és félköríves árkádsorokkal. Még a női karzat elválasztója is reneszánsz stílusú. Nagyszebenben az első zsidó 1845-ben kapott letelepedési engedélyt, majd 1850-től szabadon beköltözhettek. Az első temetőt 1855-ben, az első zsinagógát 1878-ban létesítették. Az 1868-as hitszakadáskor az csatlakoztak. 1881-ben vérvád ütötte fel a fejét a városban. 1897-ben itt szervezte meg Rónai János az első cionista kört az akkori Magyar Királyságban. 1923-ban egy haszid (szefárd rítusú) közösség is alakult. A nagyszebeni zsidóság 1930-ban érte el a legnagyobb lélekszámot, 1441 fővel. A második világháború után, Izraelbe való kivándorlás következtében egyre kevesebben voltak, de 1970-ben még 125 zsidó élt Nagyszebenben, akik hetente használták a zsinagógát. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 910038 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2216 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 17658063 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Nagyszebeni zsinagóga (hu)
  • Nagyszebeni zsinagóga (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of