Property Value
dbo:abstract
  • A Nagyszeldzsuk Birodalom (néha egyszerűen Szeldzsuk Birodalom, 1037–1194) a török eredetű dinasztiaalapító unokája, Tugrul által létrehozott birodalom, amely legnagyobb kiterjedése idején Anatóliától Kínáig húzódott, a mai Afganisztánt, Perzsiát, Kelet-Anatóliát, Irakot, Szíriát és az Arab-félszigetet foglalta magába Merv és Iszfahán fővárosokkal. Jelentősége az iszlám történetében abban áll, hogy a feldarabolódott arab fennhatóságú területek összeomló kalifátusainak nyomán az iszlám új virágzó kulturális és tudományos légkörét teremtette meg a muszlim világot behálózó medreszerendszer kiépítésével, és az arab nyelvi egységen alapuló asszimiláció elősegítésével. Megalapozta az egyetemes szultanátust, és a szunnita iszlámot emelte államvallási rangra. A birodalom kialakulásával az iszlám két vezető népe mellé (arab, perzsa) a török zárkózott fel, friss szemlélettel itatva át az iszlám sokszínű kultúráját. Amíg a gaznavida törökök keleten Észak-Indiában alakítottak ki erős muszlim államot, Kis-Ázsia szeldzsuk fennhatósága (Ikóniumi Szultánság) megindította azt a folyamatot, amelynek során a későbbiekben létrejöhetett az Európát fenyegető legnagyobb iszlám állam, az Oszmán Birodalom. (hu)

dbo:capital
dbo:foundingYear
  • 1037-01-01 (xsd:gYear)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 76417 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 21848 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23573175 (xsd:integer)
prop-hu:dinasztia
prop-hu:előd
  • Gaznavidák (hu)
  • Gaznavidák (hu)
prop-hu:előtag
  • A (hu)
  • A (hu)
prop-hu:főváros
  • Nisápúr, majd Rej, Iszfahán, Hamadán, Merv (hu)

prop-hu:hivatalosNyelvek
prop-hu:megalakulásÉve
  • 1037 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezése
  • Nagyszeldzsuk Birodalom (hu)
  • Nagyszeldzsuk Birodalom (hu)
prop-hu:megszűnésÉve
  • 1194 (xsd:integer)
prop-hu:sajátNév
  • دولت سلجوقیان (hu)
  • دولت سلجوقیان (hu)
prop-hu:térkép
  • Seljuq Empire1100.jpg (hu)
  • Seljuq Empire1100.jpg (hu)
prop-hu:térképaláírás
  • A Szeldzsuk Birodalom kiterjedése, 1092 (hu)

prop-hu:térképméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:utód
  • Hvárezmi Birodalom (hu)
  • Hvárezmi Birodalom (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:államforma
  • szultánság (hu)
  • szultánság (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Nagyszeldzsuk Birodalom (hu)
  • Nagyszeldzsuk Birodalom (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:másikFél of
is foaf:primaryTopic of