Property Value
dbo:abstract
  • Naht ókori egyiptomi hivatalnok volt a XII. dinasztia idején, I. Szenuszert uralkodása alatt. Háznagyként a palotát étellel és más szükséges dolgokkal ellátó birtokokat felügyelte. Naht számos forrásból ismert. temették el, közelében, ahol domborművekkel díszített sírját (493-as sír) 1894-95-ben, majd 1913-14-ben tárták fel. A sírkompexumot vályogtégla fal vette körül, melynek bejárata a nyugati oldalon volt. A sír kápolnája kb. 6.7×11.90 méter lehetett, de teljesen elpusztult, alaprajza nehezen rekonstruálható. Elöl két oszlop állt, belseje helyiségekre oszlott. Leghátul állt Naht életnagyságú szobra. A domborműves díszítés csak töredékesen maradt fenn. A kápolnától északra volt az akna, amelynek mélyén a sírkamra található. Ezt nem tárták fel, mert talajvíz alatt áll. Nahtnak a sírban talált szobra ma a kairói Egyiptomi Múzeumban van; a hivatalnokot ezen egy Szithathor nevű nő fiaként említik. Egy másik, ismeretlen lelőhelyű szobra ma a nápolyi van. Említik egyik kövén is, datálás nélkül, de az épületnek egy olyan részén, amely a király uralkodásának második évtizedében készült, így Naht nagyjából ekkor élhetett. Mivel a 9. uralkodási évben még Hór volt a háznagy, Naht az ő utóda lehetett, őt pedig a 25. évben említett Antef követhette. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1635789 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2113 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22192988 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Naht (háznagy) (hu)
  • Naht (háznagy) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of