| dbo:abstract
|
- A Naiaszok (najádok, naiádok) (görögül νάειν, áramlás, és νἃμα, folyóvíz) a görög mitológia alakjai, a nimfák azon csoportja, akik a források, kutak, patakok és csermelyek gondozói. Mint vízi istenségek megszemélyesítik a folyókat, és eredendő ősi lelkülettel ruházzák fel a mocsarak, tavak, lagunák csendes vizeit. Ilyen például a pre-mükénei Lerné mocsaras tava, ahol Héraklész legyőzte a Hüdrát.A naiászok a friss vizek megjelenítői, míg az ókeaniszok a sós vizeké és a néreiszek speciálisan a Földközi-tenger nimfái. Megjelenésükben átfedéseket találunk, mivel a görög hitvilág szerint a világ vizei egyetlen nagy rendszert alkotnak, és képesek eredeti helyüket megváltoztatni: az óceánok és tengerek alatt összefolynak és a mély üregekből, egyenesen a Föld kebeléből felfrissülve más forrásokban és patakokban újra felemelkednek. Arethusza, az a nimfa, aki az Alpheios folyó szerelemre lobbant istene elől, Peloponnészosztól Szicíliáig menekült a föld alatt összefolyó vizekben, ahol végül forrássá változott. A naiaszok oly szorosan kötődnek az általuk gondozott forráshoz, hogy ha a vizet elhagyják és testük megszárad, meghalnak.Mitológiai szerepüket jól mutatja, hogy „Amikor az Iliaszban (XX. 4–9) Zeusz tanácskozni hívja az isteneket Olümposz-hegyén, nem csupán a jól ismert tizenkét olümposzi isten érkezik, hanem az összes nimfa és az összes folyó is; egyedül Ókeanosz marad a helyén”. Természetesen a görögök is felismerték hogy ez lehetetlenség, a költemény túloz és Zeusz univerzális hatalmát hirdeti az ősi természeti világ felett: „a többi istenség hatalma” – mutat rá Walter Burkert – „korlátozott és csupán egy speciális területre terjed ki, amelytől elválaszthatatlan.” A naiaszok által gondozott helyek gyakran voltak archaikus kultuszok színhelyei. A serdülőkorba érő fiúk és lányok gyakorta ajánlották fel gyermeki hajtincseiket a forrás nimfájának, akitől jó egészséget, hosszú életet és gyermekáldást kértek. Egyes helyeknek, mint például a Lerna környéki tavaknak mágikus tisztító, és gyógyerőt tulajdonítottak. Rituális állatáldozatokat mutattak be az ősi forrás jóslataiért. A naiaszok néha veszélyesek: Hülasz királyfi, az Argó egyik hajósa eltűnt, mert a szépségétől elragadtatott naiászok magukkal ragadták a forrás vizébe. A naiászok féltékeny természetűek. történetében aki féltékeny volt szerelmére, a pásztor Daphniszra, hűtlenségért megvakította. A naiaszok Zeusz, illetve Ókeanosz lányai voltak és a naiaszok közé számítják Ókeanosz sok unokáját is, mint Aszóposz húsz leánya, de mint általában a kortalan és örökké fiatal ősi teremtmények esetében, származásuk nem mindig egyértelmű. A vízi nimfákat gyakran társítják különleges, Európa szerte ismert helyekhez, forrásokhoz, amelyeknek nincs konkrét kapcsolata Görögországgal. Északnyugat-Európában például számos olyan kelta forrást, patakot találunk, amelyeket ma is szent helyként tisztelnek, illetve fennmaradt a szép középkori legendája is. (hu)
- A Naiaszok (najádok, naiádok) (görögül νάειν, áramlás, és νἃμα, folyóvíz) a görög mitológia alakjai, a nimfák azon csoportja, akik a források, kutak, patakok és csermelyek gondozói. Mint vízi istenségek megszemélyesítik a folyókat, és eredendő ősi lelkülettel ruházzák fel a mocsarak, tavak, lagunák csendes vizeit. Ilyen például a pre-mükénei Lerné mocsaras tava, ahol Héraklész legyőzte a Hüdrát.A naiászok a friss vizek megjelenítői, míg az ókeaniszok a sós vizeké és a néreiszek speciálisan a Földközi-tenger nimfái. Megjelenésükben átfedéseket találunk, mivel a görög hitvilág szerint a világ vizei egyetlen nagy rendszert alkotnak, és képesek eredeti helyüket megváltoztatni: az óceánok és tengerek alatt összefolynak és a mély üregekből, egyenesen a Föld kebeléből felfrissülve más forrásokban és patakokban újra felemelkednek. Arethusza, az a nimfa, aki az Alpheios folyó szerelemre lobbant istene elől, Peloponnészosztól Szicíliáig menekült a föld alatt összefolyó vizekben, ahol végül forrássá változott. A naiaszok oly szorosan kötődnek az általuk gondozott forráshoz, hogy ha a vizet elhagyják és testük megszárad, meghalnak.Mitológiai szerepüket jól mutatja, hogy „Amikor az Iliaszban (XX. 4–9) Zeusz tanácskozni hívja az isteneket Olümposz-hegyén, nem csupán a jól ismert tizenkét olümposzi isten érkezik, hanem az összes nimfa és az összes folyó is; egyedül Ókeanosz marad a helyén”. Természetesen a görögök is felismerték hogy ez lehetetlenség, a költemény túloz és Zeusz univerzális hatalmát hirdeti az ősi természeti világ felett: „a többi istenség hatalma” – mutat rá Walter Burkert – „korlátozott és csupán egy speciális területre terjed ki, amelytől elválaszthatatlan.” A naiaszok által gondozott helyek gyakran voltak archaikus kultuszok színhelyei. A serdülőkorba érő fiúk és lányok gyakorta ajánlották fel gyermeki hajtincseiket a forrás nimfájának, akitől jó egészséget, hosszú életet és gyermekáldást kértek. Egyes helyeknek, mint például a Lerna környéki tavaknak mágikus tisztító, és gyógyerőt tulajdonítottak. Rituális állatáldozatokat mutattak be az ősi forrás jóslataiért. A naiaszok néha veszélyesek: Hülasz királyfi, az Argó egyik hajósa eltűnt, mert a szépségétől elragadtatott naiászok magukkal ragadták a forrás vizébe. A naiászok féltékeny természetűek. történetében aki féltékeny volt szerelmére, a pásztor Daphniszra, hűtlenségért megvakította. A naiaszok Zeusz, illetve Ókeanosz lányai voltak és a naiaszok közé számítják Ókeanosz sok unokáját is, mint Aszóposz húsz leánya, de mint általában a kortalan és örökké fiatal ősi teremtmények esetében, származásuk nem mindig egyértelmű. A vízi nimfákat gyakran társítják különleges, Európa szerte ismert helyekhez, forrásokhoz, amelyeknek nincs konkrét kapcsolata Görögországgal. Északnyugat-Európában például számos olyan kelta forrást, patakot találunk, amelyeket ma is szent helyként tisztelnek, illetve fennmaradt a szép középkori legendája is. (hu)
|
