Property Value
dbo:abstract
  • A Szent Péternek és Pálnak szentelt naumburgi dóm a -menti Naumburg városában található egykori püspöki székesegyház. A ma látható épület, amely Szász-Anhalt egyik legjelentősebb késő románkori műemléke, jórészt a 13. század első feléből származik. A dóm híres nyugati kórusa a 13. század második felében épült, és a nyugati valamint az alapítóknak a naumburgi mester műhelyéből kikerült szobraival a korai gótika legfontosabb építményei közé tartozik. A reformáció után 1541-ben iktatták be az első evangélikus naumburgi püspököt. 1564-ben püspök halála után a püspökséget megszüntették és a szász választófejedelemséghez csatolták, így a templom megszűnt püspöki széktemplom lenni, de továbbra is az evangélikus közösség templomaként működött. Napjainkban a dómot egy alapítvány igazgatja. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 334110 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 13080 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20082553 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Naumburgi dóm (hu)
  • Naumburgi dóm (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:felirat of
is foaf:primaryTopic of