Property Value
dbo:abstract
  • Nebettaui („A Két Föld úrnője”) ókori egyiptomi hercegnő és királyné, II. Ramszesz ötödik lánya és később nagy királyi hitvese. Nebettauinak szobra áll a nagyobbik Abu Szimbel-i templomban, de a kisebbikben, ami Nofertari királynénak épült, nem ábrázolják, így nem valószínű, hogy ő volt az anyja. A nagyobbik templomban szobra dél felől a második Ramszesz-kolosszus jobb lábánál áll, királynéi viseletben, kettős tollkoronával. A kolosszus bal lábánál Bintanath hercegnő szobra áll, elöl pedig Iszetnofret hercegnőé. Bintanath és Meritamon után ő lehetett a harmadik lány, akit Ramszesz feleségül vett uralkodása vége felé, talán Meritamon halála után, aki anyja, Nofertari helyét vette át. A Királynék völgye 60. számú sírban temették el. A sírt még az ókorban kirabolták, később keresztény kápolnának használták. A sír egyik jelenetében Nebettaui érdekes fejdíszt visel: keselyűkoronát ureusszal, rajta kördiadémmal, melyből virágok emelkednek ki. Ez a fejdísz Nebettauién kívül csak két ramesszida kori királyné, a QV51-be temetett Iszet és a QV52-be temetett Titi fején látható, egy korábbi változata pedig a XVIII. dinasztiabeli Szitamon hercegnő-királyné egyik ábrázolásán, ami arra utalhat, olyanokat illetett meg, akik hercegnőnek születtek és később királyné lett belőlük. Címei: Nagy királyi hitves (ḥmt-nỉswt wr.t), Alsó- és Felső-Egyiptom asszonya (ḥnwt-šmˁw-mḥw), A Két Föld úrnője (nb.t-t3.wỉ), A király lánya (z3.t-nỉswt), A király szeretett, vér szerinti lánya (z3.t-nỉswt-n.t-ẖt=f mrỉỉ.t=f) (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 137572 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3009 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23573348 (xsd:integer)
prop-hu:apja
prop-hu:dinasztia
prop-hu:előd
prop-hu:férje
prop-hu:hieroglifa
  • (hu)
  • Nebettaui (hu)
  • (hu)
  • Nebettaui (hu)
prop-hu:kép
  • Nebettawy.jpg (hu)
  • Nebettawy.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Nebettaui a nagy Abu Szimbel-i templomban (hu)

prop-hu:név
  • Nebettaui (hu)
  • Nebettaui (hu)
prop-hu:névváltozatok
  • nb.t t3.wỉ (hu)
  • nb.t t3.wỉ (hu)
prop-hu:sírja
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Nebettaui (hu)
  • Nebettaui (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előd of
is prop-hu:tulajdonos of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of