Property Value
dbo:abstract
  • Nebiri ókori egyiptomi nemesember volt a XVIII. dinasztia idején, III. Thotmesz alatt viselte „az istállók elöljárója” címet. Sírjából előkerült a feje, illetve egy kanópuszedényből egyes belső szervei. Ezek vizsgálatával 2015-ben kiderítették, hogy 45-60 évet élhetett, és halálát szívelégtelenség okozta. Ez a szívelégtelenség legkorábbi ismert esete. Emellett fogászati jellegű betegség is gyötörte, fogínye erősen fekélyes volt. A múmia arcát 2017-ben rekonstruálták, így nagyjából elképzelhető, hogy nézett ki Nebiri életében. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a megszokottal ellentétben agyát nem távolították el a mumifikálás során, ehelyett vásznakkal tömték ki; a vásznakat előzőleg állati vagy növényi eredetű olajjal, balzsammal, valamint tűlevelű fa és pisztáciacserje gyantájával itatták át, melyek erős antibakteriális hatással rendelkeznek. A balzsamozás technikája hasonlít ahhoz, amivel Juja és Tuja múmiáját kezelték, ami megerősíti, hogy Nebiri az előkelő réteghez tartozott. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1534859 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2631 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22943461 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Nebiri (hu)
  • Nebiri (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of