dbo:abstract
|
- 1969-ben áprilisában jelent meg az Illés – Nehéz az út című albuma, Keresztes Tibor (Cintula) összekötőszövegével, melyen már kizárólag Illés szerzemények hallhatóak. A lemezen az 1966 és 1968 közötti kislemezen megjelent dalok szerepeltek, négy dalt leszámítva (Szerelem","Átkozott féltékenység", "Az ész a fontos, nem a haj", "Mondd, hogy nem hiszed el"), amelyek új szerzeményekként jelentek meg az albumon. Ez az egyetlen olyan Illés lemez, amelyen Szörényi Levente mellett Bródy János és Szörényi Szabolcs is szólót énekel egy-egy dalban. Az előbbi az "Átkozott féltékenység", az utóbbi "Az ész a fontos, nem a haj" cimű dalt énekli. Az MR2-Petőfi Rádió, 2011-ben, a Magyar Dal Napjára összeállított egy listát a szerintük legfontosabb 30 hazai albummal. Ezen a listán szerepelt a Nehéz az út című nagylemez is. Az első hanglemezes kiadás mono verzióban került a boltok polcaira, amely (az Omega – 10000 lépés c. lemezéhez hasonlóan) olyan citromsárga lemezcímkével jelent meg, melynek fent a Qualiton emblémájánál nincs ott a megszokott forgólemez. Ebből a kiadásból jóval kevesebb készült, mivel nem sokkal később, 1969-ben megjelentettek egy újabb mono kiadást, amelynek a citromsárga címkéjénél már ott szerepel az előbb említett forgólemez. Az 1970-es évek legelején a Qualiton megjelentette az album sztereó változatát, mely a megszokott citromsárga címkével jelent meg, a borítója pedig laminálva volt és arra egy rózsaszínű "STEREO" matricát ragasztottak. Pár évvel később ugyancsak a Qualiton gondozásában megjelent még egy sztereó verzió, amely már narancssárga címkével és szintén laminált borítóval került a boltok polcaira. Ennek a borítójára a rózsaszínű matrica helyett, ezüst színű „Stereo-Mono” matricát ragasztottak, ez különbözteti meg leginkább a két sztereó hanglemezkiadvány borítóit. (hu)