| dbo:abstract
|
- A nyelvészetben a grammatikai nem egyes nyelvekre jellemző kategória, amely alapján a főneveket olyan osztályokba sorolják, mint hímneműek, nőneműek, semlegesneműek, élők, élettelenek. Ennek alapja a hímnemű és a nőnemű élőlények megkülönböztetése az élők (személyek, nyilvánvaló nemű állatok) kategóriáján belül, és ezek megkülönböztetése a élettelenektől (beleértve a növényeket is). Idővel a természetes és a grammatikai nem közötti összefüggés nyelvtől függőén többé-kevésbé elveszett, amit főleg az bizonyít, hogy élettelenek is alaktanilag a hímneműek vagy a nőneműek osztályába kerültek. Egyes nyelvekben, mint amilyen a svéd, a szó alakja nem különbözteti meg a nőnemet a hímnemtől, ezért egy közösnek nevezett nemet vesznek számba, amelyhez egyes kivételekkel egyrészt az élőket megnevező főnevek tartoznak és az életteleneket megnevezők egy része, másrészt egy semlegesnemet, amelyhez szabályszerűen a többi élettelent megnevezőt sorolják. A grammatikai nemet formai vonások jelzik. Legalábbis egyes nyelvekben, mint amilyenek az indoeurópaiak, ilyen vonás elsősorban a főnévhez hozzáadott toldalék (képző, rag). A nyelvtörténet során az ilyen toldalékot átvette a főnévvel egyeztetett szó. Ez lehet névelő, melyet általában a determinánsok kategóriájába sorolnak, más, egyes grammatikákban determinánsoknak, másokban melléknévi névmásoknak tekintett szavak (birtokos, mutató, kérdő, vonatkozó, határozatlan), jelzőként vagy névszói állítmány névszói részeként használt melléknév (minősítő, viszonyító), sorszámnév, melléknévi igenév, főnévi névmás. Olyan esetekben, melyekben a szó fejlődése következtében a főnév elvesztette a nem morfémáját, az egyeztetett szó jelezheti a nemét. Ezek közül a vonások közül egy is elegendő a főnév nemek szerinti besorolására. Egyes nyelvek, mint a magyar, csak a természetes nemeket és az élettelent fejezik ki, de nem grammatikai morfémákkal, hanem a szavak lexikális jelentése által. (hu)
- A nyelvészetben a grammatikai nem egyes nyelvekre jellemző kategória, amely alapján a főneveket olyan osztályokba sorolják, mint hímneműek, nőneműek, semlegesneműek, élők, élettelenek. Ennek alapja a hímnemű és a nőnemű élőlények megkülönböztetése az élők (személyek, nyilvánvaló nemű állatok) kategóriáján belül, és ezek megkülönböztetése a élettelenektől (beleértve a növényeket is). Idővel a természetes és a grammatikai nem közötti összefüggés nyelvtől függőén többé-kevésbé elveszett, amit főleg az bizonyít, hogy élettelenek is alaktanilag a hímneműek vagy a nőneműek osztályába kerültek. Egyes nyelvekben, mint amilyen a svéd, a szó alakja nem különbözteti meg a nőnemet a hímnemtől, ezért egy közösnek nevezett nemet vesznek számba, amelyhez egyes kivételekkel egyrészt az élőket megnevező főnevek tartoznak és az életteleneket megnevezők egy része, másrészt egy semlegesnemet, amelyhez szabályszerűen a többi élettelent megnevezőt sorolják. A grammatikai nemet formai vonások jelzik. Legalábbis egyes nyelvekben, mint amilyenek az indoeurópaiak, ilyen vonás elsősorban a főnévhez hozzáadott toldalék (képző, rag). A nyelvtörténet során az ilyen toldalékot átvette a főnévvel egyeztetett szó. Ez lehet névelő, melyet általában a determinánsok kategóriájába sorolnak, más, egyes grammatikákban determinánsoknak, másokban melléknévi névmásoknak tekintett szavak (birtokos, mutató, kérdő, vonatkozó, határozatlan), jelzőként vagy névszói állítmány névszói részeként használt melléknév (minősítő, viszonyító), sorszámnév, melléknévi igenév, főnévi névmás. Olyan esetekben, melyekben a szó fejlődése következtében a főnév elvesztette a nem morfémáját, az egyeztetett szó jelezheti a nemét. Ezek közül a vonások közül egy is elegendő a főnév nemek szerinti besorolására. Egyes nyelvek, mint a magyar, csak a természetes nemeket és az élettelent fejezik ki, de nem grammatikai morfémákkal, hanem a szavak lexikális jelentése által. (hu)
|
