| dbo:abstract
|
- A nemesi előnév (praedicatum) Magyarországon a nemesi származásra utal. Eredetileg azt a földterületet jelölte, amelyet a királynak tett valamely szolgálatért hűbér gyanánt kaptak. A későbbiek során az egyes családi ágak elkülönítésére második előnévként a lakóhelyet is jelölhette, illetőleg a földterület adományozása nélküli nemességet szerzők (armalista, vagy ún. „diplomás nemesek”) esetében kitalált előnevek is előfordultak. Elméletileg akárhány előnevet használhattak, ez azonban mindig királyi (kancelláriai) jóváhagyáshoz volt kötve. E szigorú rendelkezés hátterében az állt, hogy a nemességet egészen 1848-ig, sőt bizonyos tekintetben (főrendiházi tagság) ezt követően is, kiváltságok illették meg. A nemesi előnév csak apai ágon volt tovább vihető, de a leánygyermek még örökölte. Az egy vagy több előnevet Magyarországon a nemes úr és családja vezetékneve előtt folyó szövegben kisbetűvel kezdve, mai helyesírással kell írni, például: rákóci és felsővadászi II. Rákóczi Ferenc, nagybányai Horthy Miklós, udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos. A bárók, grófok, hercegek stb. esetében a nemesi előnevet a cím után használták, például: báró altorjai Apor Vilmos. 1940-ben a 280.932/1940 számú belügyminiszteri rendelet szabályozta a rangok, nevek sorrendjét. Az a nemes, aki nemesi származását hetedíziglen igazolni tudta, megkapta az udvarképességet jelentő királyi kamarás címet. Az előnév eredete a középkorra tehető, és Európa sok országában általánossá vált. Német nyelvterületen a von, Németalföldön a van, az újlatin nyelveket használók a da, de szócskát használták, de ugyanígy megtalálható hasonló például a cseheknél és a lengyeleknél is. A kornak megfelelő latin nyelvű alakja a de vagy az ex. Csak azok használhatták, akik számára feudális uralkodójuk azt az adományozással együtt engedélyezte. A nemesi előnevek a latin nyelvű szövegekben, a de szócska után szerepeltek, amely a származási helyet jelezte. Abban az esetben, amikor több nemesi előneve lett volna a személynek, az et szócskát használták, amely egyszerűen „és” volt: Franciscus Rákóczi de Rákócz et Felsővadász; Nicolaus Horthy de Nagybánya; Ludovicus Kossuth de Udvard et Kossuthfalva stb. Erdélyben az előnevek jellemzően nem nemesi előnevek, hanem a lakóhelyet jelölik. Különböző előnevűek lehettek mind ugyan annak a családnak a leszármazottai (pl. kisbaconi, középajtai, nagysolymosi, bessenyői stb. a Benkő családé). (hu)
- A nemesi előnév (praedicatum) Magyarországon a nemesi származásra utal. Eredetileg azt a földterületet jelölte, amelyet a királynak tett valamely szolgálatért hűbér gyanánt kaptak. A későbbiek során az egyes családi ágak elkülönítésére második előnévként a lakóhelyet is jelölhette, illetőleg a földterület adományozása nélküli nemességet szerzők (armalista, vagy ún. „diplomás nemesek”) esetében kitalált előnevek is előfordultak. Elméletileg akárhány előnevet használhattak, ez azonban mindig királyi (kancelláriai) jóváhagyáshoz volt kötve. E szigorú rendelkezés hátterében az állt, hogy a nemességet egészen 1848-ig, sőt bizonyos tekintetben (főrendiházi tagság) ezt követően is, kiváltságok illették meg. A nemesi előnév csak apai ágon volt tovább vihető, de a leánygyermek még örökölte. Az egy vagy több előnevet Magyarországon a nemes úr és családja vezetékneve előtt folyó szövegben kisbetűvel kezdve, mai helyesírással kell írni, például: rákóci és felsővadászi II. Rákóczi Ferenc, nagybányai Horthy Miklós, udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos. A bárók, grófok, hercegek stb. esetében a nemesi előnevet a cím után használták, például: báró altorjai Apor Vilmos. 1940-ben a 280.932/1940 számú belügyminiszteri rendelet szabályozta a rangok, nevek sorrendjét. Az a nemes, aki nemesi származását hetedíziglen igazolni tudta, megkapta az udvarképességet jelentő királyi kamarás címet. Az előnév eredete a középkorra tehető, és Európa sok országában általánossá vált. Német nyelvterületen a von, Németalföldön a van, az újlatin nyelveket használók a da, de szócskát használták, de ugyanígy megtalálható hasonló például a cseheknél és a lengyeleknél is. A kornak megfelelő latin nyelvű alakja a de vagy az ex. Csak azok használhatták, akik számára feudális uralkodójuk azt az adományozással együtt engedélyezte. A nemesi előnevek a latin nyelvű szövegekben, a de szócska után szerepeltek, amely a származási helyet jelezte. Abban az esetben, amikor több nemesi előneve lett volna a személynek, az et szócskát használták, amely egyszerűen „és” volt: Franciscus Rákóczi de Rákócz et Felsővadász; Nicolaus Horthy de Nagybánya; Ludovicus Kossuth de Udvard et Kossuthfalva stb. Erdélyben az előnevek jellemzően nem nemesi előnevek, hanem a lakóhelyet jelölik. Különböző előnevűek lehettek mind ugyan annak a családnak a leszármazottai (pl. kisbaconi, középajtai, nagysolymosi, bessenyői stb. a Benkő családé). (hu)
|
