Property Value
dbo:abstract
  • A Széchenyi 2020 program keretében a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében zajló nagyszabású fejlesztések során 18 kastély és 12 vár újul meg: nemcsak régi szépségüket nyerik vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodnak, hogy adottságaikhoz igazodó módon megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek. A program alapvető célja a műemlékhelyreállítás és az örökségmegőrzés, mindemellett a látogatók igényeinek kielégítésére szolgáltatások kialakítása az adott helyszínen. Egy-egy vár vagy kastély szinte mindig az adott település egyik jelképe, szimbolikus értékű helyszín, különleges helyet foglal el a köztudatban, ezért fontos a helyi identitás erősítése. A várak, kastélyok ezáltal közösségi térré válnak, amely hozzájárul a műemlék fenntarthatóságához. Fontos cél az épületek szellemi újjászületése is: fizikai rehabilitációjuk mellett a szellemi rehabilitációjuk is megvalósul. A várak, majd a kastélyok évszázadokon keresztül a magyar és az európai kultúra „fellegvárai" voltak, most a 21. századi igényeknek megfelelően újraértelmezett formában kapják vissza ezt a szerepüket, jól illeszkedve az épületek műemléki adottságaihoz. Olyan közösségi és kulturális terek kerülnek kialakítása, amelyek különböző művészeti ágakat felölelő programokat kínálnak a látogatóknak. Az egyes vonzerők hozzájárulnak a kistérség gazdaságának az élénkítéséhez, a munkahelyteremtéshez és a vidékfejlesztési célokhoz. Minden helyszín egyedi, a kiállítási tematika ehhez illeszkedő jellemzőkkel rendelkezik, ezáltal az egykori magyar kastély- és várélet minden rétege bemutatásra kerül. Alapvető cél, hogy a kiállításnak olyan grafikai arculata és olyan atmoszférája legyen, amellyel a vendégek azonosulni tudnak. Nagy hangsúlyt fektet a program az előkészítő munkára: a falszövet, a régészeti, a restaurátori, a levéltári, a tervtári, a köz- és a magángyűjteményekben végzett kutatások alapján összeállt adathalmaz kreatív és közérthető feldolgozásával áll össze egy olyan kiállítás, amely vonzza a látogatókat, és elidőznek benne. Az épületek múltját a történetmesélés, az anekdoták mentén is megismerhetik a látogatók. Minden helyszínen bemutatásra kerülnek az egykori birtokos családok egymást váltó generációi, megelevenednek a történelemkönyvekből ismert nemesi családok tagjai. A kastélyban, várban zajló életmód, a főúri család hétköznapjai és ünnepei, sőt a személyzet feladatai is a kiállítás részét képezik. A koncepció fontos eleme az interaktív és multimédiás eszközök használata és kiállításokba építése. Így be lehet például mutatni az épületek kinézetét különböző építési korszakokban, virtuális túrát lehet tenni a kiterjesztett valóság alkalmazásával a műemlék falai között különböző történelmi korokban, vagy holoprojektoros vetítéssel láthatóvá válik egy makettben, hogy az épület egyes helyiségei milyen célt szolgáltak, milyen tevékenységet végeztek ott egykor. A kastély vagy vár látogatási útvonalának végigjárására a hagyományos idegenvezetés mellett lehetőség nyílik többnyelvű táblagépes, azaz tabletes, visualguide-os eszköz segítségével is. A változatos, helyi adottságokra támaszkodó, a mindennapokban is használható termékekkel felszerelt ajándékbolt egyre fontosabb részévé válik a látogatóközpontoknak. Itt nyílik lehetőség a helyben termelt, a környékbeli termelőktől származó minősített termékek befogadására és értékesítésére is, így valósítható meg az a gazdasági modell, amely a kastélyok hosszú távú, önfenntartó működését szolgálja. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1485585 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 71386 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23789278 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of