Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A nemzeti konzultáció a második Orbán-kormány által intézményesített politikai kérdőív. A kifejezést Orbán Viktor eredetileg a 2005-ös „országértékelő beszédében” használta abban az összefüggésben, hogy a Fidesz a 2006-os parlamenti választásokat úgy akarja megnyerni, hogy tervezett intézkedéseit a választópolgárokkal folytatott párbeszéd alapján építi fel. Ennek következő lépése volt a 2005. március 9-én megalakult (melynek többek között Pozsgay Imre és dr. Hoffmann Rózsa is tagja volt). Az ezt követő országjáró rendezvénysorozatban a rendezvényeken szóban, kérdőíveken, illetve postai úton kérdezték a választók véleményét politikai és közéleti kérdésekben. A Fidesz tájékoztatása szerint mintegy 1,6 millió emberrel létesítettek kapcsolatot a folyamat során. A nemzeti konzultáció intézményesítését a megnyert 2010-es magyarországi országgyűlési választás után jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök; innentől kezdve 2015-ig a Miniszterelnökség által felügyelt kérdőíveken postázták ki a nemzeti konzultációs kérdőíveket. A kiértékelést a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) végezte. 2015. októbertől az újonnan alakult Miniszterelnöki Kabinetiroda vette át a nemzeti konzultációkkal kapcsolatos feladatokat. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 28886 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- Nemzeti konzultáció (hu)
- Nemzeti konzultáció (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is foaf:primaryTopic
of | |