dbo:abstract
|
- A Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) nemzetközi civil szervezet, ami a matematikusok nemzetközi együttműködésével foglalkozik. A (ICSU) tagszervezete és részt vesz Nemzetközi Matematikai Kongresszus négyévenkénti megrendezésében. Tagjai 65 ország matematikus szakmai szervezetei. Végrehajtó Bizottságának elnöke 2007. január 1. és 2010. december 31. között Lovász László volt. A Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) fő célja a nemzetközi együttműködés fellendítése a matematika terén. Foglalkozik többek között a matematika oktatás fő kérdéseivel; támogatja az oktatáshoz és kutatáshoz szükséges infrastruktúra kiépítését a fejlődő országokban; nemzetközi találkozókat, konferenciákat szervez és díjakkal jutalmazza a kimagasló tudományos eredményeket. Az IMU 1920-ban alakult Berlinben, de 1932 szeptemberében fölbomlott, majd 1950-ben a New York-i alapító gyűlésen de facto újjáalakult. A alapítás hivatalos dátuma 1951. szeptember 10., amikor is 10 ország vált taggá. A következő mérföldkő az 1952 márciusi nagygyűlés volt Rómában, ahol megvitatták az új IMU tevékenységét és megválasztották az első végrehajtó bizottságot, elnököt és a különböző testületeket. 1952-ben a Nemzetközi Tudományos Tanács (ICSU) ismételten elismerte az IMU-t tagként. Az unió jelenlegi elnöke (2011-2014). Az IMU Közgyűlés 16. találkozóján 2010 augusztusában Bangalore-ban (India) Berlint választották az IMU állandó irodájának helyszínéül, amely 2011. január 1-jén nyitotta meg kapuit. Az irodának a Weierstraß-Institut, a Gottfried Wilhelm Leibniz Scientific Community egy tagintézete, ad otthont. (hu)